Vágólapra másolva!
1985-ben Gyurcsány Ferenc elvtárs épp a Kommunista Ifjúsági Szövetség titkáraként építette azt a rendszert, amely Karikó Katalint kiebrudalta - írta legújabb bejegyzésében Demeter Szilárd. 
Vágólapra másolva!

Nem szerettem volna tegnap belerondítani az örömhírbe, hadd örüljön és büszküljön a nemzet, de volna itt egy aprócska fennforgás. Azt írja Gyurcsány Ferenc Karikó Katalin Nobel-díja kapcsán: „Most ne tépelődjünk egy darabig, hogy Karikó Katalinnak is el kellett menni, hogy elérje a Nobel-díjat érdemlő teljesítményt."

Akkor nézzük csak: Karikó Katalin 1985-ben kényszerült elhagyni Magyarországot, amikor létszámcsökkentésre hivatkozva elküldték a Szegedi Biológiai Kutatóközpontból - írta Demeter Szilárd a Mandinerben.

Egy emberöltőre rá egy magyar miniszterelnök annyit tudott jövőképként ajánlani, idézem: „El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!" Gyurcsány Ferencnek hívták ezt a miniszterelnököt - közölte Demeter.