30 éven keresztül zaklatta szexuálisan tanítványait a 68 éves gyulai karateedző

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
A vádirati szerint a férfi az 1980-as évek végétől karateedzőként dolgozott Gyulán, az edzéseket 2010 szeptemberétől a saját házában kialakított edzőteremben tartotta. 1990-től letartóztatásáig több kisgyerekkel, és fiatal fiúval fajtalankodott, illetve közösült. Emellett az edzéseken meztelenül fotózta, videózta őket meztelenül, hogy nemi vágyait felkeltése, kielégítése.
Vágólapra másolva!

A zaklatásoknál minden alkalommal az edzői tekintélyével élt vissza, a tanítvány és az edző közötti bizalmat és függelmi viszonyt használta ki.

A tanítványok fejlődésére és annak nyomon követésére hivatkozva, fiúkat érzelmileg is zsarolta, többször le is itatta az aktus előtt.

A főügyészség indítványozta, hogy a bíróság a 68 éves férfit ítélje végrehajtandó fegyházbüntetésre, és tiltsa el végleg minden olyan munkától, ahol gyerekekkel kerülhetne kapcsolatba.

A főügyészség indítványozta azt is, hogy a bíróság a gyerekek védelme miatt a tárgyalásról a nyilvánosságot zárja ki.