Támogatásból csalt el milliókat a pécsváradi polgármester

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
2015-ben Pécsvárad polgármestere két támogatásra is pályázott, amikre összesen több mint 300 millió forintot kapott. Azonban az alvállalkozó cég vezetőivel megbeszélte, hogy látszólag az ő és a felesége cégét is beveszik a munkába, így több millió forintot elcsaltak.
Vágólapra másolva!

A polgármester 2015-ben két pályázatot küldött be az illetékes minisztériumhoz, egyet uszodaenergetikai, egyet pedig épületenergetikai támogatás miatt.

Ezeknek köszönhetően Pécsvárad önkormányzata, 152, illetve 150 millió forint támogatást kapott.

A polgármester azonban még az összeg átutalása előtt elhatározta, hogy csalással meg fogja szerezni magának a pénz egy részét.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Abban az évben augusztusban és októberben kivitelezési szerződést kötött egy céggel.

A szerződés előtt azonban megegyezett a cég vezetőivel, hogy a kivitelezési szerződés előtt látszólag bevonják a polgármester és felesége cégét is a munkába.

Ennek csak az volt a célja, hogy a polgármester kapjon pénzt.

A megállapodásnak megfelelően az önkormányzattal szerződő cég alvállalkozói szerződést kötött a polgármester cégével, aki később egy hamis teljesítési igazolást is kiállított.

A polgármester cége teljesítés nélkül 16, illetve 12 millió forintot kapott az alvállalkozótól, aki ezek után az összegeket továbbszámlázta az önkormányzatnak.

Az ügyészség vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalással vádolja a polgármester, a feleségét és az alvállalkozó cég két vezetőjét.