A komáromi férfi azt hitte, profi tolva - nagyot tévedett - videó

EMBEDDEL, CÍMLAPI, Közérdekű, munkát, indítványozott, az, ügyészség, a, bolti, szarka, ellen,
Vágólapra másolva!
Bravúros módon próbált lopni egy férfi egy komáromi áruházból: először a bevásárlókosarába tette a holmikat, majd amikor azt gondolta, senki nem látja, letépte róluk az áruvédelmi eszközt, és a hátizsákjába rejtette az árukat. Azt gondolta, sikerül észrevétlenül kicsempésznie őket a boltból, de a bejáratnál már várt rá a biztonsági őr.
Vágólapra másolva!

A férfi február 18-án a komáromi áruházban több árut is ellopott úgy, hogy

először a bevásárlókosárba pakolta, majd az áruház könyv részlegén a hátizsákjába rejtette őket.

Még mielőtt a táskájába rejtette volna, a hajvágógépre szerelt

áruvédelmi eszközt leszedte, és a címkét az üres bevásárlókosárban hagyta.

A férfi megpróbált ezután megpróbált fizetés nélkül kisétálni az áruházból, azonban

a bejáratnál a biztonsági őr tetten érte, és az épület melletti füves területen feltartóztatta.

A lopott áru értéke összese 73.780 forint volt, amely az eljárás során megtérült.

Az ügyészség a férfival szemben büntetésképpen közérdekű munka kiszabását javasolta.