Elindult az első Prózamaraton

Szentmártoni János
Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke beszédet mond a 45. Tokaji Írótábor megnyitóján a tokaji Rákóczi Pincében 2017. augusztus 10-én.
Vágólapra másolva!
Elindult az első ízben megszervezett Prózamaraton csütörtökön délelőtt a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). A hét órán át tartó eseményen Az év novellái 2023 antológia 27 szerzője olvas fel műveiből, és beszélget újságírókkal.
Vágólapra másolva!

- mondta köszöntőjében Szentmártoni János író, költő, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára.

Szentmártoni János, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára Forrás: MTI/Balázs Attila

Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója az eseményen arról beszélt, hogy el kell mondanunk történeteinket, mert azokat senki más nem tudja elmondani helyettünk, és az el nem mondott történetekből nem lesz sorsközösség.

Zsiga Kristóf, az antológiát gondozó Magyar Napló Kiadó vezetője kiemelte, hogy Az év novellái 2023 kötet 35 szerzője közül 27 személyesen vesz részt a Prózamaratonon, amelynek során óránként négy író lép a PIM színpadára.

- hangsúlyozta.

A szerzők nevében Majoros Sándor József Attila-díjas író mondott beszédet. Mint fogalmazott, a maraton nemcsak a fizikai teljesítményt jelképezi, hanem azt az erőfeszítést is, amelyet a jó célok érdekében a közösség kompromisszumok nélkül kifejteni képes.

- hangsúlyozta Majoros Sándor.

Szólt ugyanakkor azokról a valós aggályokról is, hogy a technológiai fejlődéssel manapság bárki íróvá válhat, ami nemcsak hatalmas lehetőség, de azt is jelenti, hogy immár nagy kihívás megtalálni az értékes tartalmakat a hatalmas kínálatból.

A Prózamaratont megalapozó Az év novellái 2023 antológiát Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke és Bíró Gergely, a Magyar Napló munkatársa szerkesztette.

A kortárs novellairodalom népszerűsítésére létrehozott, online is nyomon követhető Prózamaratont a Magyar Írószövetség és a Magyar Napló Kiadó az MTVA-val partnerségben szervezte meg.