Az élettársát szurkálta meg egy veszprémi nő

A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
A nőt a férfi fogadta be magához, majd élettársi kapcsolat alakult ki közöttük. Az egyik este a férfi próbált beszélgetni az italozó nővel, de ez nem sikerült, majd a nő egyszer csak felállt, a férfi mögé lépett és egy késsel többször megszúrta.
Vágólapra másolva!

A munkanélküli, rendszeresen italozó nőt a férfi fogadta be magához, miután el kellett költöznie az anyjától mert bántalmazta az asszonyt. Idővel élettársi kapcsolat alakult ki közöttük. A nő továbbra sem dolgozott, ezért a férfi tartotta el.

Az élettársak tavaly októberben a konyhaasztalnál ültek, közben a férfi cigit sodort és próbált beszélgetni az italozó nővel, de nem sikerült.

A nő ekkor felvett az asztalról egy kést, a férfi mögé lépett és ötször megszúrta a hátán.

A férfi súlyosan megsérült.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az ügyészség emberölési kísérlet miatt emelt vádat a 42 éves nő ellen és azt javasolják, hogy a bíróság ítélje börtönbüntetésre.