A csütörtökön kezdődő demográfiai csúcson a család lesz a fókuszban

család baba szülők
Vágólapra másolva!
A budapesti demográfiai csúcs korunk egyik legfontosabb problémáját, a népesség kérdését járja körül. Ilyenkor a téma kutatói, a témával foglalkozó szervezetek szakemberei és nem utolsósorban a demográfia kérdését fontosnak tartó nemzetek képviselői, miniszterei és államtitkárai érkeznek Budapestre. Számos kontinensről jönnek vendégek – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a csütörtökön kezdődő csúcstalálkozóról Hornung Ágnes családügyi államtitkár. A rendezvény azért is rendkívül jelentőségű, mivel nagyszerű lehetőséget kínál az együtt gondolkodásra, a közös eszmecserére. Mint fogalmazott: a meghívott nemzetek, ahogy a föld összes országa, ha eltérő mértékben is, de mind érintett a demográfiai kihívásokban, ezért is lesz fontos az eszmecsere.
Vágólapra másolva!

Az immár hagyománnyá vált budapesti fórumon a XXI. század olyan fontos kérdéseiről lesz szó, hogy miként őrizzük meg a nemzeteinket, és minél többen gondolkodunk erről, annál jobb válaszokat adhatunk. Hornung Ágnes úgy véli, hogy az elhangzottak hatással lehetnek az országok családpolitikájának alakulására. A magyar kormány bemutatja az eddig elért eredményeket, miközben nyitott más országok ötleteinek befogadására is.

– tette hozzá az államtitkár. A kormány politikájáról azt mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban: 2010 óta Magyarországon a családpolitikában Európa legösszetettebb támogatási és intézkedési rendszerét dolgozták ki.

Cél a családok további erősítése

Hornung szerint a kormány célja, hogy minden erejükkel segítsék a boldogulását azoknak, akik családban szeretnének élni. Ennek kiemelt eleme a kiszámíthatóság.

Magyarország továbbra sem a migrációban látja a demográfiai problémák megoldását.

Forrás: Shutterstock

– rögzítette Hornung Ágnes.

Rengeteg izgalmas beszélgetés várható

A családügyi államtitkár Csák János miniszterrel, valamint európai, ázsiai, dél-amerikai és afrikai országok képviselőivel közösen fog szerepelni egy panelbeszélgetésen.

– jelezte ezzel kapcsolatosan Hornung Ágnes.

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára. Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Megvitatják a lehetőségeket

Az államtitkár azt is elmondta, hogy megvitatják a jó gyakorlatokat arról, hogy milyen eszközei, hatékony családtámogatási lehetőségei vannak a kormányzatnak ahhoz, hogy a népességszámot megőrizze vagy tovább növelje.

– fejtette ki Hornung Ágnes.

A miniszteri panelbeszélgetést a magyar családügyi államtitkár fogja moderálni. A résztvevők Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter, Darija Kiszics Tepavcsevics, Szerbia családügyi minisztere, Janez Cigler Kralj volt szlovén családügyi miniszter, Balajeva Aida Galimova, Kazahsztán kulturális és információs minisztere, Mahinur Özdemir Göktas, Törökország család- és szociálisügyi minisztere, valamint Katar, Marokkó és Bahrein családügyi miniszterei lesznek.

További részletek a hivatalos oldalon érhetőek el.