Még mindig magyarázkodik a pedofíliát mentegető Kőszeg Ferenc

Kőszeg Ferenc, szdsz, pedofília
Vágólapra másolva!
Gulyás Márton felkérésének örültem, mert a Partizán adásait gyakran hallgattam, és a riporteri munkáját is elismertem – kezdte Kőszeg Ferenc a Népszavának adott videóinterjújában, aki arról is beszélt, hiába kérte meg Gulyás Mártont, hogy hagyja ki, vagy legalább rövidítse a vele készült interjúban a pedofíliáról szóló részt, a műsorvezető még ki is bővítette.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet szemléje szerint a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) és a Magyar Helsinki Bizottságnak az alapítója Gulyás Márton műsorában tett botrányos kijelentéseket, úgy fogalmazott:

Gulyás Márton ekkor a Sipos Pál, a diákjai zaklatása miatt pedofilgyanúba keveredett egykori tanár, televíziós személyiség ügyét hozta fel példaként, aki

együtt maszturbált 14–18 éves fiú diákjaival; de fogdosott és megcsókolt egy 18 év alatti lányt is.

A Magyar Helsinki Bizottság alapítója, volt SZDSZ-es politikus szerint

Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság alapítója és első elnöke (k) beszél a Migráns Szolidaritás (MigSzol) Csoport Bevándorló vagyok mottóval, a Nemzeti Konzultáció ellen rendezett demonstrációján Budapesten, a Deák Ferenc téren, 2015. május 19-én Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Fiának furcsa dolgot tanácsolt

– vélekedett Kőszeg. Kiderült az is, hogy abban az iskolában, ahová a fia járt, volt egy olyan pedagógus is, aki időnként kikezdett a fiúkkal. Ő azonban nem tanácsolta a fiának, hogy jelentse azt.

Kőszeg Ferenc Forrás: Origo

Elhatárolódtak tőle

A kijelentése óriási felháborodást keltett a közéletben, de nem hagyta szó nélkül a Magyar Helsinki Bizottság sem, közleményükben kijelentették: elhatárolódnak Kőszeg Ferenctől, miután a jogvédő szervezet alapítója a Partizán legfrissebb adásában a „pedofíliával kapcsolatos kérdésekre olyan válaszokat adott, amelyek szöges ellentétben állnak a Bizottság értékrendjével".

Kőszeg Ferenc több alkalommal is igyekezett megmagyarázni a pedofíliával kapcsolatban tett nyilatkozatát, igaz, inkább megerősítette azokat, amikor arról beszélt, az

A most megjelent videóinterjúban pedig arról beszélt, a botrányos interjú apropója egy írásaiból megjelent, közel ezeroldalas könyv volt, de szóba került a beszélgetésben a K. történetei címmel megjelent sorozat, amelynek egyik darabja volt a Szeged, suttogások című történet. Mint fogalmaz,

ebben a gyerekkori „szexuális" élményeit idézte fel, ironikus hangnemben.

Állítása szerint ezek az élményei nem voltak nyomasztók, ezért tudott róluk könnyed hangon írni. Kőszeg a lapnak kijelenti, ebbe az írásba beleszőtt néhány „kemény" mondatot a gyerekekkel szembeni visszaélésről, „nehogy már valaki azt higgye, hogy védelmezi a pedofíliát". Hozzáfűzte, a gyűlöletfélórák címzettje a pedofília lett.

Kőszeg Ferenc kifejti, amikor megnézte a Partizánnak adott interjújának bemutatásra előkészített egy és negyed órás változatát, baráti levélben kérte Gulyás Mártont, hogy az interjúból hagyja ki vagy legalább rövidítse a pedofíliával foglalkozó kilenc percet.

A műsorvezető azonban az ügyvédjétől kért véleményt továbbította felé, mely szerint az interjúalanynak nincs joga letiltani a műsort. Mint mondja, utóbbi nem állt szándékában, az azonban meglepte, hogy a műsorvezető az utolsó pillanatban kibővítette a pedofíliával foglalkozó részt.

Szerinte a pedofíliánál sokkal fontosabb dolgokról beszéltek az interjú során, amelyek még ma is fontos és aktuális kérdések lennének.