Itt a KKM bejelentése, ennek sokan örülni fognak

Szuperszámítógép
Debrecen, 2023. január 13. Magyarország legerősebb szuperszámítógépe Debrecenben az átadás napján, 2023. január 13-án. A Komondor névre keresztelt berendezést a Debreceni Egyetem Kassai úti campusán, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) szuperszámítógép központjában helyezték üzembe. A szuperszámítógép 4,7 milliárd forintba került, teljesítménye öt petaflops, ami percenként 50 ezer laptopnyi kapacitásnak felel meg. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Fejlesztették a konzuli ügyintézést támogató elektronikus szolgáltatásokat, a projekt célkitűzése az ügyféloldali fejlesztések előtérbe helyezése és a külképviseletek által nyújtott szolgáltatások körének szélesítése volt - tájékoztatott a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szombaton.
Vágólapra másolva!

Közleményükben azt írták, feladat volt a konzuli ügyintézési folyamatok modernizálása is, ennek keretében a konzuli ügyintézési díjak elektronikus fizetésének megvalósítása, a nagyobb forgalmú külképviseleteken ügyfélirányító megoldás bevezetése, valamint az online előkészíthető kérelmek bővítése.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium által vezetett projekt kiemelt célkitűzése volt a konzuli tájékoztatási rendszerek fejlesztése, valamint a konzuli ügyviteli rendszerek elektronikus fejlesztése, hogy az ügyintézés gyorsabb legyen, az ügyfélkiszolgálás minősége javuljon.

A célkitűzés egyik eleme volt, hogy a konzuli ügyintézésben bevezessék az elektronikus fizetést a konzuli díjak és illetékek kiegyenlítésére.

Mindemelett egyes konzuli ügytípusok elektronizálásával az ügyfelek számára lehetőség nyílt további kérelmek online előkészítésére, ezáltal gyorsabbá vált a kérelmek kitöltése.

A konzuli ügyintézés során a kérelemnyomtatvány QR-kódjának beolvasásával csökkent az ügyintézési idő.

A nagy forgalmú konzuli ügyintézési helyszíneken bevezettek egy egységes ügyfélirányító megoldást is, egyszerűsödött az ügyfélirányítás folyamata.

A projekt megvalósítandó elemei között szerepelt továbbá a Konzuli Szolgálat honlapjának megújítása, melynek keretében egy olyan portált alakítottak ki, amely segíti az információk gyorsabb elérését és az állampolgárok külföldi utazásra történő felkészülését.

A projekt keretében a mobilapplikációt is modernizálták és egyszerűsítették, figyelembe véve a felhasználói szokásokat, valamint az alkalmazás további új funkciókkal, tartalommal is bővült - közölte a tárca.

Kitértek arra, hogy a projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, kétmilliárd forint európai uniós támogatás segítségével.

A projektről bővebb információ a https://kkmprojektek.kormany.hu/kofop56 oldalon olvasható.

A címlapi kép illusztráció!