A kukoricásba menekült a rendőrök elől egy siófoki férfi

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Őrizetbe vették, és gyorsított eljárásban állították bíróság elé azt siófoki férfit, aki családjával együtt kocsikázott a városban két héttel azután, hogy eltiltották a vezetéstől.
Vágólapra másolva!

A bíróság a büntetett előéletű férfit augusztus közepén tiltotta el a vezetéstől, mivel ekkor már eleve engedély nélkül vezetett. A férfit az eltiltás ellenére augusztus végén ismét tetten érték, amint autót vezetett Siófokon. A kocsiban utazott az élettársa és gyereke is. A szintén ugyanezen az útszakaszon haladó

rendőrök tetten érték a korábbról már ismert férfit, és igazoltatni akarták.

A férfi menekülni próbált a rendőrök elől úgy, hogy gyorsítani kezdett, azonban idővel

egy kerítés tartóoszlopának ütközött. Miután a férfi megbizonyosodott róla, hogy családtagjai nem sérültek meg, a rendőrök elől a közeli kukoricásba rohant.

Hiába menekült el, a rendőrök elfogták, őrizetbe vették, és az ügyészség az őrizet ideje alatt bíróság elé állította.

A kép illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A siófoki bíróság

90 nap elzárásra és két év vezetéstől eltiltásra ítélte a többszörös visszaeső férfit, azonban a döntés nem jogerős,

mert az ügyészség súlyosítás, és börtönbüntetéskiszabása, míg a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezett.