Summertime, avagy amiről nem (nagyon) írnak a lapok

épület,munka,galéria,tenger,virág
A drónnal készített képen a Magyar Állami Operaház felújított épülete látható az Andrássy úton.
Vágólapra másolva!
Drága Néném, Summertime, dudorászhatjuk boldogan, mert államalapítónk ünnepének előestéjén még a vártnál is nagyobb sikerrel fejeződött be a Magyar Állami Operaház 139., egyben eleddig leghosszabb évada. Ma, amikor e sorokat rovom, épp 12 éve, hogy a miniszterelnök kormánybiztosnak nevezett ki az intézmény élére. Azóta sok minden történt, nyitottunk Erkel Színházat, építettünk Eiffel Műhelyházat, felújítottunk Operaházat, turnéztunk három kontinensen és idehaza is, de a legérdekesebb számomra mégis a repertoár váltása és az évadok tervezése maradt. A közönség és a kor (értsük: demográfia, digitalizáció, globalizáció, covid, háború, infláció stb.) egymásra hatása, az ebből következő fókuszváltozások, mozgások együttese. És mindebből a legutóbbi izgalmas akció a nyári játszás, távolabbról nézve a 12 hónapos szezon kérdése – nos, ez az a sikerszéria, amelyről nemigen írnak a magyar médiatermékek.
Vágólapra másolva!

Néném, természetesen elérnek hozzám is a holdudvari méltatlankodó hangok: ilyen sose volt, miért van rá szükség, ha száz éven át nem volt probléma abból, ha nyáron az operások is nyaralhattak. Aztán hogy mi lesz az épülettel, most lett kész, aztán rögtön leharcolják, miféle minőségi előadásokat dobálhatnak össze nyáron, a turistáknak minek hanyatt feküdni, ők különben is elmennek a szünet után, amikorra megnézték az épületet ésatöbbi, ésatöbbi.

Há-á-át, az ember ilyenkor vesz egy – a vádakhoz hasonlóan nagy – levegőt, és megpróbál még az otrombaságokra is higgadt választ adni. Haladjunk szép sorban.

1: Hogy sose lett volna erre példa? Nem igaz, mert sokszor akadt. A Margitszigeti Színház évtizedeken át az OPERA érdekeltsége volt, mi üzemeltettük, és az ötvenes évek tömegérdeklődésének csúcsán előadások tucatjai mentek egy még nagyobb, tehát a mai közel háromezresnél is hatalmasabb nézőtér előtt. Májustól szeptemberig maxolták ki a nyári szezont, persze, nagyoperett is volt abban, de igen serény nyarakkal találkozott a hetven év előtti közönség, és ha még idevesszük, hogy az Állatkerti Színpadot is az OPERA működtette, gyakorlatilag semmi pihenése sem lehetett volna az intézmény dolgozóinak, művészeinek – igaz, komolyan vett munkajog sem létezett a kommunizmus idején. Más művészegyüttesek is beszálltak, mert másképp tényleg nem is lehetett volna bírni, de azok a nyáridők mennyiségileg überelhetetlenek maradnak, ever.

2: Később, a rendszerváltás után magánpartner szervezett nyári opera- és balettfesztivált az Operaházba, némileg meghökkentő módon az operásokkal – ma már a kollégák visszaszerződtetése a saját munkahelyükre, saját munkakörükbe az intézményi eszközökkel, de magáncég által, nos, ez sem állná ki a jog próbáját.

3. Hogy ne lenne a nyári játékra szükség? Érdemes észrevenni, hogy tele a főváros turistával, nemcsak külföldivel, magyarral is, és a többmilliós agglomerációs metropolisz is mutat kulturális életjeleket a legnagyobb rekkenő hőségben: a márciusban kibocsátott jegyek elsöprő többsége hetek alatt elkelt, tehát nem nagyon maradt az idepottyanó turistáknak. Ezért döntöttünk jónéhány plusz előadás beillesztéséről, és bár ezek már emelt helyárral kerültek ki, ugyanúgy el is mentek. Nincs kétségem afelől, hogy a nemzeti ünnep utáni periódusban is lenne keresnivalónk, illetve a most is használt 7 hét is elbírna még több, hétfő kivételével napi rendszerű előadást.

4. A szükségességet más oldalról is megközelíthetjük, nemcsak a nézők irányából. Ne volna szüksége a szólistáknak, karmesterekre lehetőségekre? Nagyobb szériás éneklésekre? A zenekarnak, énekkarnak az ún. közreműködési díjakra? És, urambocsá', a Magyar Állami Operaháznak a mindezen kiadások felett megmaradó százmilliókra?

5. A kollégákat rojtosra használnánk? Azt hiszem, ez a félig üres-félig teli pohár esete. Talán utánoznunk kellene azokat a színházakat, ahonnan olyan válasz érkezik, hogy „bocs, de július-augusztusban zárva vagyunk"? Nem hiszem, még akkor sem, ha ezek az intézmények láthatóan nincsenek annyira kitéve a saját bevételnek, mint a sokat irigyelt OPERA. De azt is látni kell, hogy míg a prózai, könnyedebb zenésszínházi előadások nyáron kiköltöznek nyári helyszínekre, és a nézők odatalálnak, addig az opera „szolgáltatása" ellátatlan marad, nekünk tehát kötelességeink is vannak e téren. A legnagyobb nemzeti intézményként ilyenkor is rendelkezésre kell állnunk. És mivel háromszoros méretű zenekarral és énekkarral dolgozunk, a kollégák leterhelése tehát nem folyamatos, mindenki megkapja a jog szerint járó szabadságát, és amikor nyáron előadást játszik, akkor is este hattól tartunk igényt az idejére, ami az év közbeni „szokásos" terheléshez, az átlapolódó produkciókhoz képest, higgye el, Néném, egészen laza. (És hosszú sorozatokat játszunk mindenki által jól megtanult darabokból, így a nyári szériákhoz sokkal kevesebb próbát kell rendelni, s ez szintén mindenki szabadidejét növeli, a minőség csökkenése nélkül.)

6. Az épület, nos, igen. Bár idén nem vittük túlzásba a magas „közületi" áramdíj miatt, de az Operaház teljes klimatizálása teszi kivitelezhetővé a nyári ráadás-szezont. Az épület, ha úgy tetszik, most már erre is épült. És azért szeretném hosszabb távon is szabadon hagyni augusztus 20-tól a naptárt szeptember második hetéig, hogy két nyugodt hét arra is maradjon, hogy műszak és a külső gyártó-szerelő partnerek a nagyobb karbantartásokat, ellenőrzéseket is elvégezhessék.

7: Hogy miféle előadásokat játszik nyáron egy nagy repertoár-operaház? Csakis nagy címek klasszikus színreviteleit szabad: idén Pillangókisasszony, Traviata, Rigoletto, Varázsfuvola ment, tavaly Álarcosbál is, és jön majd Figaro, Don Pasquale ugyanúgy. Nem vagyunk fesztivál, hogy különlegesen merész operaprojekteket hozzunk össze csak arra a néhány alkalomra, sokkal inkább a közös ízlésbéli nevezőn kell tudnunk elkapni a lehető legvegyesebb származású, társadalmi helyzetű, életkorú, kultúrájú, csak aznap estére random összeverődő közönséget, a mi aznapi közösségünket.

8: És hogy a hangulat milyen? Most már – két nyár után – bizton állíthatom: ragyogóbb, kitörőbb örömű, mint a klasszikus évad-idő alatt. Folyamatosan azt éreztem, hogy művészeink nemcsak adtak, de a közönség lelkesedése miatt folyamatosan töltőre is tehették magukat. Az ovációk leírhatatlanok, az énekkar is mindig nagy sikert arat, a zenekar pedig a legjobb szólistateljesítményeknél is nagyobb hujjogásban részesül, bizony!

Drága Néném, ezek után tényleg nem tudok mást írni, csak azt, hogy tehát volt már ennél sűrűbb, sosem volt még művészi és anyagi értelemben ilyen gazdag operai nyarunk az eltelt 138 év alatt. 50 előadásunkat, programunkat 50 ezer néző látta, 500 milliós bevétel mellett. Előadtunk 6 operát 32 előadáson, 25 ezer fizető néző mellett, játszottunk 5 hangversenyt, közreműködtünk 2 balettestnél, helyet adtunk 11 koncertnek, rendezvénynek, forgatásnak. Június 27-től augusztus 19-ig 52 nyári napon át dolgoztunk három színházunkban (Operaház, Erkel Színház, Eiffel Műhelyház), a Margitszigeten, a veszprémi Gyárkertben és a História kertben, Balatonfüreden és a Művészetek Völgyében (Vigántpetend). Mert nyáron is szükség van a művészetre.

Köszönöm a Kollégáknak a sok-sok szolgálatot, amely ugyan rengeteg energiát és alkalmazkodást követelt, de valóban rengeteg élményt is adott, növelte szólistáink esélyét az érvényesülésre, a szerepek érlelésére, és növelte magyarok és külföldiek előtt is intézményünk, kultúránk és nemzetünk presztízsét. És bevételével megalapozta azt a szerény, ám létező, 6-15%-os béremelést, amelyet jövő héttől önerőből hajtunk végre az OPERÁ-ban.

Zsdú átvétá, kák szálávej létá!

Szilveszter

2023. augusztus 22.