Ez a magyargyalázó dollárbaloldal - videók

Vágólapra másolva!
Az utóbbi években szinte divattá vált a baloldalon a magyar emberek gyalázása és az ország helyzetének alaptalanul rossz színben feltüntetése. Ennek egyik újabb példája volt a napokban Dés László interjúja, amelyben a zenész az egész magyar társadalmat gyalázta. Összeállításunkban felidézzük, milyen döbbenetes magyargyűlölő megnyilvánulásokkal álltak elő az elmúlt években a dollárbaloldal politikusai, élükön Gyurcsány Ferenccel és feleségével.
Vágólapra másolva!
A magyarság lebecsülése, maradinak, kulturálatlannak beállítása, illetve az ország teljesítményének alulértékelése régóta jellemző szemlélet a baloldali és liberális politikában. Az utóbbi években, 2010 után azonban fokozták az őrületet, és a „merjünk kicsik lenni” – Kovács László egykori MSZP-elnök hírhedt mondását tükröző – defetista hozzáállás átcsapott kifejezetten ellenséges, gyalázkodó, a valóságot teljesen elferdítő közbeszédbe. Számos - gyakran jelentős állami forrásokkal, tehát közpénzzel támogatott - baloldali zenész, vagy színházi ember fogalmazott meg durva és alaptalan kritikát a magyar emberekkel szemben.
Csak az utóbbi napokból is idézhetünk erre példát: az ismert zenész, Dés László, a Telexnek adott interjúban gyalázkodott. Előbb arról kezdett beszélni, hogy fia, a dzsesszdobos Dés András a családjával öt évvel ezelőtt Bécsbe költözött, így több unokája is jó eséllyel egy másik országban fog felnőni, aminek ő nagyon örül. Elsütött néhány közhelyet arról, hogy "a nyugati demokráciákat a szolidaritás élteti, a citoyen magatartás, a civil kurázsi". Aztán ráfordult a magyar emberek becsmérlésére: "Ha viszont az autóban van elég benzin, és van esetleg még egy hétvégi ház is, akkor a magyar középosztály nagy részének már jó, már elégedett. Nagyon nagy baj, hogy ennyivel ki lehet fizetni egy társadalmat."

Dés szerint tehát a magyar emberek ostobák és „olcsójánosok”,

akik nem veszik észre, hogy valójában mennyi baj van Magyarországon. A hazai állapotokról alkotott lesújtó véleményét tetézte azzal, hogy szerinte 1983-ban (a kommunista Kádár-diktatúrában - a szerk.) szabadabban élt mindenki, sokkal jobb kedve volt neki is (ez utóbbit készséggel elhisszük - a szerk.)

Korábban a színész, Nagy Zsolt fejtegette egy interjúban, hogy szégyelli magát külföldön magyarként, és mindig hangsúlyozza, hogy ő nem támogatja a „diktatórikus” Orbán-kormányt.
Nem véletlen, hogy divattá vált gyalázni a magyarokat és leszólni az országot, hiszen a baloldali politikai elit évek óta mindent megtesz a társadalom hergeléséért, a magyar emberek önbecsülésének rombolásáért.
Nézzük tehát a legdöbbenetesebb nyilatkozatokat!

Gyurcsány Ferenc: „A magyaroknak nincs véleményük”

A DK elnöke idén márciusban a Spirit FM Harcosok Klubja című műsorában próbálta porig alázni a magyar embereket, amikor azt mondta: a magyar polgárnak általában nincs saját véleménye, hanem visszamondja mások véleményét.

Gyurcsányné a „tanulatlan munkásokról”

Gyurcsány Ferenc felesége, a DK európai parlamenti képviselője az ATV Egyenes beszéd című műsorában 2020. október 22-én a magyar szakmunkásokat becsmérelte : „Az az ország amely alapvetően az olcsó, kiszolgáltatott, tanulatlan munkások kétkezi munkájára épül, nem versenyképes.”

Békesi László: „Betanított munkára alkalmas robotok”

A Gyurcsányékhoz közel álló egykori kommunista pénzügyminiszter, Békesi László is a szakmunkásokat gyalázta a DK TV-n idén áprilisban. Úgy fogalmazott: a kormány szándéka az, hogy „alacsony képzettségű, betanított munkára alkalmas robotokat képezzenek tömegével.”

Márki-Zay Péter válogatott gyalázkodásai: Fideszes terroristák”

A baloldal bukott miniszterelnök-jelöltjének is több botrányos megszólalása volt az elmúlt években, amelyekkel vérig sértette a magyar embereket, illetve egyes társadalmi csoportokat.
Márki-Zay Péter 2020. augusztus 16-án az ATV-ben kutatásokra hivatkozva azt fejtegette, hogy a fideszes szavazók 10-20 százaléka kész átszavazni egy egységes ellenzékre, majd a mondat második felében többek között azzal érvelt a 2022-es választásokon szerinte elképzelhető ellenzéki kétharmados győzelem mellett, hogy ők kiutasítanák a „terrorista fideszeseket” és a bűnöző migránsokat.

Sötétben tartott, trágyával etetett gombák”

A rezsicsökkentés és a migráció kapcsán 2021 őszén egy fórumon Márki-Zay vérig sértette a magyar választókat. Arról beszélt, hogy szerinte a migrációval „meg lehet nyerni egy választást mindaddig, amíg az embereket sötétben tartjuk és trágyával etetjük, ahogy mondják Amerikában, hogy úgy tartanak, mint a gombát.” Majd némileg kibővítve megerősítette: „amíg a választókat úgy tartjuk, mint a gombát, addig a rezsicsökkentéssel, a migránsozással és a többivel lehet választást nyerni”.

Aberrált fideszesek”

Több alkalommal sértegette Márki-Zay a fideszes szavazókat és szimpatizánsokat is, aberráltnak, ostobának nevezve őket. Az egyik ilyen eset az ukrajnai háború kitörését követő hetekben volt, 2022 márciusában egy videós bejelentkezésében az akkori miniszterelnök-jelölt azt magyarázta, hogy az oroszok nem fogják elzárni a gázt, az Európai Unióban pedig hiába beszélnek a szankciókról, szerinte csak az „aberrált fideszesek” fejében fordul meg, hogy bárki a gázzal akarná saját magát kellemetlen helyzetbe hozni.

Momentum: magyarellenesség és vélt intellektuális felsőbbrendűség

Következetesen magyarellenes politikát követ a Momentum, amely már indulásakor azzal került reflektorfénybe, hogy megfúrta a budapesti olimpiai pályázatot, majd a környező országok választásain rendre a helyi magyar kisebbségeket képviselő pártok ellenfelei mellett kampányolt. Fekete-Győr András, a Momentum volt elnöke egy rádióműsorban 2021 februárjában a riporteri kérdésre utólag is jó döntésnek nevezte, hogy Romániában és Szlovákiában a helyi magyar pártok jelöltjei ellen kampányoltak.
Szintén a Momentum egyik vezető politikusa, Hajnal Miklós nevéhez fűződik az a kijelentés, amellyel az ellenzék intellektuális felsőbbrendűségét bizonygatta.

Bangóné: Sok a patkány Magyarországon

Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó, korábbi parlamenti képviselő sem finomkodott, az ATV egyik műsorában 2019 áprilisában lepatkányozta a fideszeseket, vagyis több millió magyar embert.
A műsorvezető azzal az ellentmondással szembesítette a politikust, hogy ha a szocialisták szerint a kormány ellopja az uniós pénzeket, akkor hogyan lehetséges, hogy folyamatosan emelkedik a Fidesz támogatottsága. Erre Bangóné úgy válaszolt:
Ha már a patkánytéma felhozódott itt Budapesten. És nem csak Budapesten" – fogalmazott a volt MSZP-s képviselő. Amikor a műsorvezető rákérdezett, hogy „ennek mi az áthallása”, Bangóné azt mondta: „mindenki úgy gondolja, ahogy akarja. Ezt meg kellene állítani, a patkányinváziót is, mert nagyon sok kárt tudnak okozni Magyarországon, és okoztak is az elmúlt időszakban.” Tehát gyakorlatilag megerősítette, hogy a fideszeseket nevezte patkányoknak.