Vágólapra másolva!
A kormány magasabb ösztöndíjat és ingyenes étkezést biztosít a honvédelmi iskolákban, azaz a honvédelemi tárca irányítása alá tartozó köznevelési és szakképző intézményekben tanulóknak. Az erről szóló kormányrendelet a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) kedden az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Azt írták, a kadétok a kilencedik évfolyam második felétől - tanulmányi átlaguktól függően - havi 16-67 ezer forint közötti ösztöndíjban részesülnek majd. Az ösztöndíjak február 1-ig visszamenőlegesen módosulnak, a különbözetet egy összegben, a módosítás kihirdetését követő 60. napig térítik meg a tanulóknak - tették hozzá.

A komány kiemelten támogatja a honvédeketet Fotó: Csudai Sándor - Origo

Közölték azt is, hogy a honvédelemért felelős miniszter fenntartói irányítása alá tartozó köznevelési és szakképző intézmény tanulói szeptember 1-jétől ingyenes étkeztetést is kapnak.

A közleményben idézték Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert, aki azt hangoztatta, hogy

A kormány minél többrétű támogatást szeretne nyújtani a honvédelem ügye iránt érdeklődő fiataloknak, mert "az ország védelméhez nemcsak modern eszközökre, hanem jól felkészült és helyes erkölcsi alapállású és hazafias szemléletű fiatalokra van szükség" - mondta a miniszter.