Félholtra vertek egy buszsofőrt Pécsett

három drogos megtámadott egy buszsofőrt Pécsett
három drogos megtámadott egy buszsofőrt Pécsett
Vágólapra másolva!
Félholtra vertek egy buszsofőrt hárman, valószínűleg drogoztak előtte. Eltört a bordája és súlyos zúzódásai is lettek. Egyre gyakoribbak a buszsofőrök elleni támadások, ezért a busztársaság a veszélyes pályaudvarokon megerősíti a biztonsági szolgálatot - tudta meg a TV2 Tények. Az ámokfutókat csütörtökön letartóztatták, mindent tagadnak.
Vágólapra másolva!

Feltehetően kábítószereztek azok a fiatalok, akik megtámadtak egy buszsofőrt Pécsett pár napja. A helyiek azt mondják, a fiatal férfiak bandákba verődve kéregetnek a pályaudvaron és nagyon agresszívak. Elképzelhető, hogy az áldozattól is pénzt kértek, de nem kaptak, ezért támadták meg a szabadnapos sofőrt.

Ütötték-verték, még bele is rúgtak.

Annyira megverték, hogy még az órája és a mobilja is a földre esett, ezeket is elvették tőle. A félholtra vert áldozaton a pályaudvar biztonsági őre próbált meg segíteni. Ő hívta a mentőket és a rendőröket is. Amíg az áldozatot kórházba vitték, a rendőrök a támadók nyomába eredtek, és hamar elfogták őket, akiknek kezdeményezték a letartóztatását is.

Csoportosan elkövetett garázdaság és könnyű testi sértés miatt indult eljárás három férfi ellen. Közülük ketten kifosztás miatt is felelelhetnek.

A bíróság tegnap letartóztatta a támadókat egy napra.

Nem ez volt az első buszsofőrök elleni támadás a Volánnál.

A napokban egy miskolci járatról is lerángatták a vezetőt, és összeverték.

Neki betört az orra és zúzódos sérülései keletkeztek. A támadó utas azért lett dühös, mert nem szállhatott fel a középső ajtón. A Volánbusz Zrt. a tévések megkeresésére közölte, kollégáik biztonsága érdekében megerősítik a biztonsági szolgálatot a problémásabb pályaudvarokon, és a rendőrök is gyakrabban fognak járőrözni ezeken a helyeken.