Migránsok rongálták meg a határkerítést Ásotthalomnál

Vágólapra másolva!
Két migráns a határnál átmászott a kerítésen Ásotthalomnál, majd egy erővágóval megrongálták a kerítést. A bíróság az egyik migránst elítélte. 
Vágólapra másolva!

A férfi egy ismeretlen társával együtt július 12-én 2 órakor létrával átmászott a határkerítésen Ásotthalomnál.

Ezután egy erővágóval a kamerarendszerről két fémbilincset levágtak, majd a fővezetékét is át akarták vágni,

de észrevették a rendőröket, ezért abbahagyták. Nem sokkal később visszamentek, és újra nekiestek a vezetéknek. A rendőrök azonban tetten érték őket, és elfogták a szír férfit, míg társának sikerült Szerbiába visszamenekülnie.

Forrás: Police.hu

Az ügyészség a férfit határzár megrongálása miatt gyorsított eljárás keretében bíróság elé állította.

A szegedi bíróság a férfit a váddal egyezően bűnösnek mondta ki, és 1 év 2 hónap börtönbüntetést szabott ki vele szemben, aminek a végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette, emellett 2 évre kiutasította az országból. Az ítélet jogerős.