Halálos, mérgező aknába küldte az embereit egy érdi benzinkút vezetője

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Az érdi rendőrök befejezték a nyomozást azzal a 78 éves férfinak az ügyét, aki egy benzinkút ügyvezető igazgatójaként nem törődött beosztottjai biztonságával, ami miatt egy ember meghalt, egy másik pedig elvesztette az eszméletét, mert ő mérgező vegyületek közé küldte őket.
Vágólapra másolva!

2020. június 26-án reggel főnöke utasítására bement egy 25 m³-es, földbe süllyesztett, benzintároló fekvőtartályba egy 69 éves férfi,

hogy felhozza a kollégáját, mert rosszul lett és meghalt.

Az idős férfi is belélegezte az aknában lévő benzolt, szénhidrogén vegyületeket és szén-monoxidot, amitől enyhe mérgezéses tüneteket produkált és helyben elájult.

Az igazságügyi munkavédelmi szakértő véleménye szerint az akkori ügyvezető

többszörösen megszegte a munkavédelmi törvényt, ez vezetett a tragédiához.

Mint kiderült, semmiféle utasítás nem készült a beszállással végzendő munka biztonsági követelményeit tekintve, így nem is volt mi alapján és mire oktatni a dolgozókat.

Az akkori ügyvezető

nem foglalkoztatott munkavédelmi képesítéssel rendelkező szakembert,

így egyetlen olyan ember nem volt a kúton, aki a tartályba való leszállás veszélyeit és a biztonsági követelményeit ismerte volna. Ezen kívül védőeszközöket sem biztosított az alkalmazottainak, pedig speciális légzésvédő nélkül pedig még mentésnél sem lett volna szabad a tartály belsejébe menni.

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció, Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az igazságügyi orvosszakértő szerint

az életben maradt dolgozó is csak a szerencsének köszönhetően úszta meg enyhébb mérgezéssel, rosszabb esetben akár meg is fulladhatott volna.

A cégvezető ezek alapján mindkét kollégája életét, testi épségét közvetlenül veszélyeztette, és az 54 éves férfi esetében a halálát okozta. Ráadásul a mentés megkezdése előtt

nem hívott mentőt, amivel saját és másik két dolgozó életét és testi épségét is veszélyeztette.

Az akkori cégvezető tagadta a bűncselekményt, a gyanúsítás ellen panaszt tett. Azt állította, hogy nem érzi magát felelősnek a történtek miatt. Sőt, a saját életét kockáztatta, hogy megmentse alkalmazottját. Az érdi rendőrök a 78 éves férfival szemben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indítottak eljárást, amelyet most zártak le azzal, hogy az iratokat vádemelési javaslattal átadták az ügyészeknek - írja a Police.