2020-ban két férfi meggyilkolt egy 73 éves férfit Aszódon. Az áldozat lakást teljesen feldúlták gyilkosai, pénzt akartak szerezni.
Harminckét ezer forinttal és egy zenedobozzal menekültek el.
A két férfi, akik egyébként unokatestvérek, a bíróságon most egymásra mutogatnak, egyikük sem akarja magára vállalni, ezért a szakértőknek a nyomok alapján kell megállapítaniuk, mi is történhetett pontosan. A vád szerint addig, amíg az egyik férfi az áldozat értékei után kutatott, a másik az idős embert verte.
A férfit egy bicskával és egy villával szurkálták meg, és addig ütötték, amíg meg nem halt.
Ennek ellenére az egyikük a bíróságon azt vallotta, hogy ő be sem ment a férfi lakásába. Az ügy tárgyalása ősszel folytatódik. Ha végre egyértelműen meg tudják majd állapítani, ki ölt, a férfi akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.