Ember a vízben - halált megvető bátorsággal ugráltak a rendőrök a Balatonba

ORFK, vízből, mentési, gyakorlat, Zamárdiban,  Készenléti, Rendőrség, Különleges, Szolgálatok, Igazgatósága, Légirendészeti, Szolgálat, Készenlét,i Rendőrség, Különleges, Szolgálatok, Bűnügyi, Bevetési, Osztály,
Vágólapra másolva!
A rendőrség minden évben kiemelt figyelemmel és létszámmal van jelen a Balaton partján, a szezon ideje alatt. Ilyenkor naponta történnek olyan balesetek, amelyben szakemberek segítségére van szükség. Olyan eset, amelyben helikopterre van szükség, viszonylag ritka, azonban a rendőrségnek minden eshetőségre készen kell állnia. Ma Zamárdiban gyakorlatoztak azért, hogy ha szükség van rájuk, akkor minden gördülékenyen menjen.
Vágólapra másolva!

Zamárdiban gyűlt össze a Készenléti Rendőrség egyik Bevetést Támogató Osztálya és a légrendészeti szolgálat egysége, hogy közösen gyakorolják a vízből mentést. Horváth Péter, főpilóta elmondta, hogy minden évben tartanak ilyen gyakorlatot, még a szezon igazi beindulása előtt.

Vízből mentési gyakorlat, Zamárdi Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Helikopteres mentésre akkor van szükség általában, amikor a vízi mentés nem lehetséges, vagy túlságosan lassú lenne. Ilyenkor a mentő szakembereket a helikopter csúszótalpán viszik be a kimentendő emberhez, majd beleeresztik a vízbe, ahol magához csatolja a bajbajutott embert és úgy emelkednek a magasba.

A helikopteres mentés szempontjából az sem mindegy, hogy milyen az időjárás, ha erősen szeles az idő, akkor a pilótának nehéz dolga van, fokozott precizitást igényel az, hogy egy helyben tudja tartani a gépet.

Vízből mentési gyakorlat, Zamárdi Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Arra hívták fel a rendőrök a figyelmet, hogy a legtöbb ember még mindig nincs tisztában az alapvető szabályokkal.

Ezek közül hármat emeltek ki: a mentőmellény használatát, az ittas fürdőzést és a felhevült testtel való vízbe ugrást.

A rendőrök arra kérik az embereket, hogy minden alkalommal használjanak mentőmellényt, amikor valamilyen vízi eszközt használnak,

valamint figyeljenek arra, hogy van-e érvényben valamilyen viharjezés.

Vízből mentési gyakorlat, Zamárdi Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

– mondta Dominek Jácint százados.

Ez azért fontos kiemelten, mivel Zamárdi több fesztiválnak is otthont ad.

A mai gyakorlaton a Bevetést Támogató Osztály egyik csoportja, az „Alpin-csoport" tagjai vettek részt, akik szakképzettséggel és Ipari Alpinista végzettséggel rendelkeznek, ezért alkalmasak ezekre a mentési feladatokra.

Vízből mentési gyakorlat, Zamárdi Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A gyakorlat során az újságírók testközelből, a Balatonon lévő hajókból, figyelhették azt, ahogyan a szakemberek gyakorolják az életmentést.

Több, a mentésben részt vevő szakembernek nem mutathatjuk az arcát, ők ugyanis olyan bevetésekben is részt vesznek, ahol fontos a kilétüknek a titokban tartani, ilyen a fogolykísérés vagy kiadatási és átadási letartóztatás.