Akciófilmbe illő jelenetek Kaposvár belvárosában – megdöbbentő videó

Vágólapra másolva!
A rendőrök szombaton hajnalban akartak megállítani egy autóst Kaposvár belvárosában. A sofőr azonban a sziréna ellenére sem állt meg, gyorsított, és menekülni kezdett. Ezzel óriási veszélybe sodort rengeteg embert.
Vágólapra másolva!

A rendőrök először csak követték az autóst, és rádión erősítést kértek. Közben

a pánikszerűen menekülő autóst, aki nem csak magára, másokra is óriási veszélyt jelentett.

Ezért egy zsákutcába terelték, ahonnan már nem tudott menekülni.

Legalábbis autóval, kipattanva a kocsiból, és megpróbált elfutni. Nem járt sikerrel, pillanatok alatt elfogták.

Mint kiderült a 29 éves helyi férfinak nincs jogosítványa, és ivott is, mielőtt autóba ült.

A férfi ellen eljárás indult.