Így cipelte a hatalmas lopott tévét a jánoshalmai gyilkos – videó

Vágólapra másolva!
Az egyik szomszéd találta meg a jánoshalmai asszony holttestét az otthonában. A férfi a TV2 hírműsorának, a Tényeknek elmondta, hogy a nő feje tiszta vér volt. A gyanú szerint a férfi halálra verte az asszonyt, majd ellopta a tévéjét. A férfi felesége elmondta, hogy a tévét neki szánta a férfi ajándékba.
Vágólapra másolva!

A szomszéd férfi azért ment be vasárnap hajnalban az asszony házába, mert gyanús lett neki a nyitott kapu. Később, egy másik szomszéddal együtt ment be a hálószobába, ahol megtalálták az asszony testét letakarva.

– mondta a férfi a TV2 hírműsorának, a Tényeknek.

A gyilkos férfit azonban felvette az egyik közeli ház biztonsági kamerája, ahogy a hatalmas tévét cipeli az utcán. Ennek köszönhetően a rendőrök mindössze 3 órán belül elfogták a 23 éves férfit.

A férfi felesége a Tényeknek elmondta, hogy neki akart kedveskedni a férje a tévével.

– mondta a nő, majd hozzátette, hogy a férfi mostanában kábítószerezett. Bevallása szerint a gyilkosság napján is alig volt magánál, őt is durván meglökte.

A rendőrök emberölés miatt őrizetbe vették a férfit, az ügyészség pedig bűnismétlés veszélye miatt javasolta a letartóztatását.

Ahogy azt korábban megírtuk, a férfi szombaton késő este tört be a 80 éves asszonyhoz.

Amikor az asszony felébredt, a férfi halálra verte.

Ezek után magához vette a tévéjét és elmenekült. A holttestet másnap hajnalban a szomszéd találta meg, majd hívta a rendőröket.