Ez egy különleges látogatás volt

NYITRAI Zsolt Péter
Budapest, 2022. január 4. Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a Magyarország zöld úton jár! elnevezésű online környezetvédelmi konzultációról tartott sajtótájékoztatón Budapesten, az Innovációs és Technológiai Minisztériumban 2022. január 4-én. A felmérés kérdéseire több mint 70 ezren válaszoltak. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Nyitrai Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője, kiemelt társadalmi csoportokért felelős miniszterelnöki főtanácsadó a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt Ferenc pápa budapesti látogatásának fontosabb pillanatairól, de szóba kerültek a kiemelt társadalmi csoportok is.
Vágólapra másolva!

A politikus elmondta, nagy jelentőségűnek tartja Ferenc pápa budapesti látogatását, egyrészt azért is, mert az egyházfő rövid időn belül harmadszor is találkozott már a magyar hívekkel, másrészt azért is volt fontos ez a látogatás, mert sok mindenre rávilágított. A főtanácsadó szerint egyértelművé vált Ferenc pápa mostani látogatásával, a beszédeivel, hogy a Magyarországgal szembeni kritikák alaptalanok. A pápa is beszélt róla többször, a magyarok igenis befogadóak, igenis fontosnak tartják a kisebbségek, és többek között a rászorulók védelmét is.

Ferenc pápa többször is beszélt a család fontosságáról, ami a magyar kormány számára is elsődleges, de mindezek mellett a béke melletti kiállása is hasonló. Magyarország az orosz-ukrán háborúban hatalmas segítséget nyújtott és nyújt a menekülteknek, több, mint egymillióan lépték át eddig a magyar határt. Magyarországnak ezen tevékenységét Ferenc pápa is elismerte, aki nem mellesleg pont itt teremtett alkalmat arra, hogy az orosz pátriárka egyik bizalmasával folytasson megbeszéléseket. Összességében elmondható, ez egy különleges látogatás volt, ami abban is megnyilvánult, hogy ezen három nap alatt a politikai viták is elhalkultak, szinte az egész ország Ferenc pápára figyelt.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.