Megdöbbentő részletek derültek ki a Gyöngyösorosziban patakba zuhant kisfiúról és családjáról

Vágólapra másolva!
Megszólalt annak a kisfiúnak a nagybátyja, aki kedden esett bele egy gyöngyösoroszi megáradt patakba. A kisfiút a helyszínen még újra tudták éleszteni, azonban a kórházban meghalt. A családban azonban nem ez az első borzalmas tragédia. 
Vágólapra másolva!

Kedden mentőhelikopter ment Gyöngyösorosziba egy hároméves kisfiúért, aki az eddigi információk szerint játék közben esett bele egy megáradt patakba, a víz pedig elsodorta.

A testét több száz méterre találták meg attól a helytől, ahol beesett. A fiút a helyszínen újraélesztették, azonban nem sokkal később a miskolci kórházban meghalt.

A Bors információ szerint a családban nem ez az első tragédia,

a kisfiú édesapja 2021 karácsonyán lett öngyilkos, felakasztotta magát.

A gyerek anyja, Renáta, ebbe teljesen beleroppant, a kisfiút sem volt képes nevelni, ezért az anyai nagyszülei nevelték.

A Ripostnak sikerült elérnie a fiú anyjának a testvérét, Andriánt, aki elmesélte, hogy mi történt a tragikus napon. Elmondása szerint a kis Valentínó a szomszédban játszott a barátaival és már éppen indult volna haza, amikor a gyerekek a patakpartra indultak, ahova a kisfiú is követte őket. Itt került a fiú a vízbe.

– mondta a férfi.

A férfi elkeseredett sikítást hallott, ami miatt kirohant az utcára, hívta a mentőket és a tűzoltókat és belevetette magát a patakba, hogy megkeresse a fiút.

– mondta Adrián.