Szijjártó Péter: Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra

Szijjártó Péter,
Vágólapra másolva!
Magyarország minden szükséges és lehetséges intézkedést meghozott a koronavírus-járvány óta annak érdekében, hogy felkészüljön egy esetleges következő egészségügyi válságra, és képes legyen megóvni az emberek életét - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Genfben.
Vágólapra másolva!

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közgyűlésén emlékeztetett, hogy az elmúlt három év számos kihívást rejtett magában, és ezek között az egyik legsúlyosabb a koronavírus-járvány volt.

"A nemzetközi közösség legfontosabb feladata most a felkészülés lenne egy esetleges jövőbeli hasonló kihívásra" - figyelmeztetett, azonban leszögezte, hogy ehhez "el kell kerülni a nemzetközi egészségügy túlpolitizálását".

- fogalmazott.

Szijjártó Péter aláhúzta: a sikeres magyar járványkezelés tapasztalata, hogy sok további áldozattal járt volna, ha az emberéletek mentése során geopolitikai szempontokat is figyelembe vesznek.

"Ha mindössze vártunk volna az Európai Bizottság elnökére, hogy sms-ben vakcinákat rendeljen, akkor sokkal kevesebb ember életét tudtuk volna megmenteni" - mondta.

Majd hozzátette, hogy

a kormány ehelyett cselekedett, és olyan keleti vakcinákat is vásárolt, amelyek hatékonyságát a magyar szakemberek igazolták.

Az eredmény pedig az volt, hogy hazánk az Európai Unió leggyorsabb oltási kampányába kezdhetett, s elsőként oldhatta fel a korlátozásokat a tagállamok közül, illetve 8,6 millió dózis oltóanyagot adhatott át rászoruló országoknak - sorolta.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a pandémia világossá tette, hogy létfontosságú a normális körülmények között talán szükségtelennek, túl drágának talált stratégiai kapacitások létesítése, ezek ugyanis válság esetén emberéleteket menthetnek.

- közölte.

Erre pedig példaként említette a teherszállító repülőgépek vásárlását, a Nemzeti Oltóanyaggyár építését, egy lélegeztetőgépeket gyártó üzem létrehozását, illetve azt, hogy az ország készen áll védőmaszkok és kesztyűk előállítására.