Ajánló a HírTV Radar című műsorából

Vágólapra másolva!
Összefoglaljuk és ajánljuk a HírTV Radar című műsorának mai tartalmát. A riportműsor izgalmas témákkal és megközelítéssel próbál a hétköznapi embereknek segíteni olyan problémák feltárásával és megoldásával, amely a nagyközönséget érinti.
Vágólapra másolva!

SUHAJDA SZILÁRD KÉSZEN ÁLL A CSÚCSMÁSZÁSRA - Suhajda Szilárd már a 7900 méteres magasságot is elérte. A hegymászó első magyar állampolgárként juthat fel a Mount Everest csúcsára teherhordók és mesterséges oxigén használata nélkül. A sportoló túl van utolsó, harmadik akklimatizációs körén. Ezt követően jelentkezett a Radar nézőinek.

EXKLUZÍV BEJÁRÁS - Elsőként stábunkat engedték be a Testnevelési Egyetem vadonatúj sportkomplexumába. Kollégánkat az egyetem vezetői kísérték körbe.

SZIRÉNÁK, FEGYVEREK, RENDŐRKUTYÁK - Milyen a hivatásos munka, milyen a hivatásos lét? Ezekre a kérdésekre igyekeztek válaszokat adni a rendőrség, a tűzoltóság, a honvédség és a büntetés-végrehajtás munkatársai a kerületi középiskolásoknak, akik érdeklődéssel fogadták a bemutatókat.

MENTÉS A FÖLD ALÓL - A Radar elszánt riporterei földön, vízen és levegőben is azon dolgoznak, hogy megmutassák Önöknek Magyarország leghétköznapibb és legizgalmasabb arcát. Most a föld alá másztunk le, ahonnan kolléganőnket a Magyar Barlangi Mentőszolgálat mentette ki. Húsz mentő dolgozott azon, hogy a a hordágyra rögzítve, törött combcsonttal ismét a felszínre kerüljön.

ÁRVÍZVÉDELMI GYAKORLAT - Az „Önkéntes mentőszervezetek fejlesztése és felkészítése" elnevezésű projekt fejlesztései és képzései révén kétszáz járási vagy települési önkéntes mentőszervezet több mint 4150 önkéntese modern eszközparkkal, korszerű tudással felvértezve kapcsolódhat be az ár- és belvízkárok során a mentést, a kárenyhítést és a helyreállítást célzó munkálatokba. A képzett önkéntesek révén erősíthető a települések önvédelmi képessége is. Egy gyakorlaton jártunk.

ESKÜTÉTEL - Eddig újságíró volt, most önkéntes tartalékos katona lesz Faragó András színművész gyermeke. Faragó Fanny pénteken délelőtt katonai eskütételt tesz. Ott jártunk az előkészületeknél és az ünnepi pillanatnál egyaránt.

ÚJABB CSAPÁSOK A FRONTON - Az elmúlt pár nap sem telt eseménytelenül a lassan másfél éve zajló orosz-ukrán háborúban. Oroszország és Ukrajna csütörtökön egyaránt azt állította, hogy újabb katonai akciókat hajtottak végre egymás ellen. Miközben Oroszország korszerű, precíziós irányítású fegyverekkel lőtte Ukrajna fegyverraktárait, Ukrajna ellentámadást indított.

MÁGNÁS MISKA - A magyar filmtörténelem legnézettebb alkotása a Mágnás Miska filmvígjáték, musical. Annak idején 9 és fél millióan látták az operettből lett filmet, most szombaton a Hír TV-n újra megnézhetik, és előtte a Szélesvásznú történelem című műsorunkban a kulisszák mögé is beleshetnek Oszvald Marikával és szolnoki Tiborral.

LENYŰGÖZI A VILÁGOT A MAGYAR ÉPÍTÉSZET - A 2023. évi Velencei Építészeti Biennálé május 20. és november 26. között lesz látogatható, ahol a világ különböző kortárs építészeti különlegességei sorakoznak fel. Természetesen Magyarország is a kiállítók között van.