Gyurcsány elismerte: Brüsszelnek az a célja, hogy megbuktassa a magyar kormányt - videó

Gyurcsány Ferenc, NER, EU, Brüsszel, kormány
Vágólapra másolva!
Döbbenetes dolgokat jelentett ki Gyurcsány Ferenc egy múlt pénteki rádióinterjúban, a Spirit FM-en. A bukott miniszterelnök kétségtelenül leleplezte magát és így a dollárbaloldalt is. Saját maga árulta el, hogy Brüsszelnek (és persze nekik is) az a céljuk, hogy a törvényesen, kétharmados többséggel megválasztott magyar kormányt megbuktassák. Nyíltan beszélt brüsszeli politikai feltételekről azzal kapcsolatban, hogy Magyarország a pénzéhez jusson. Kiderült ismét: azon dolgoznak, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós pénzt. A bukott miniszterelnök szavai - mindjárt mutatjuk - egyértelműek: Brüsszelnek az ilyen-olyan jogi ügyeskedések hada csak a csomagolás, valójában a kormány megbuktatása a céljuk.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány egy múlt pénteki rádióinterjúban, a Spirit FM-en beszélt arról, hogy

Brüsszelnek és a baloldalnak is az a célja, hogy a kormányt megbuktassák, ezt érti a NER megszűnésén Gyurcsány és Brüsszel.

Ahogyan fogalmaz:

Azaz, Gyurcsány nyíltan politikai feltételekről beszél, melyeket "jogi köntösbe" bújtat Brüsszel. Idézzük még egyszer a mondatot:

"Valójában az Unió azt mondta, hogy akkor kaptok pénzt, ha felszámoljátok a NER-t. Csak ez bele van öltöztetve egy ilyen jogi köntösbe."

Nem túlzás, ha úgy fogalmazunk, hogy ez a teljes leleplezés: Brüsszel újabb és újabb feltételeket talált és talál ki ahhoz, hogy Magyarország megkapja a neki járó pénzt. Miután már 17 feltételt - az addigi összest - Magyarország teljesítette, még újabbakat találtak ki.

Most Gyurcsány Ferenc elmagyarázta, hogy miről van szó. Ez egy jogi köntös, ebbe öltöztetik be a zsarolásukat, és a cél az, hogy a NER szűnjön meg, bukjon meg a kormány.

A "NER" kifejezés egyébként a Nemzeti Együttműködés Rendszerének a rövidítése, a 2010-es választás után kötött új társadalmi szerződés, a "Legyen béke, szabadság és egyetértés" kezdetű politikai nyilatkozat, amit az Országgyűlés nagy többséggel elfogadott. (A NER kizárólag a Gyurcsány-vezette baloldalnál és a 24-hvg-444-Telex-világban jelent szándékuk szerint valamiféle pejoratív tartalmat. Azaz, a dollárbaloldal és a dollármédia egyfajta szitokszava a történelmi jelentőségű társadalmi szerződés.)

Gyurcsány beismerése mindenesetre egyértelmű: nemcsak pártjának, de Brüsszelnek is az a célja, hogy a kormányt megbuktassák. És ezért zsarolják pénzzel Magyarországot.