Részeg sofőrt és körözött bűnözőket is fogtak az esztergomi rendőrök hétvégén

Vágólapra másolva!
Részeg sofőrökkel, és körözött bűnözőkkel szemben is intézkedtek az esztergomi rendőrök a hétvégén.
Vágólapra másolva!

Március második hétvégéjén éjjel fokozott ellenőrzést tartottak a rendőrök két szórakozóhelyen és a környékükön Esztergomban. Az akcióban a rendőrök mellett a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal Munkaügyi és Munkavédelmi Osztályának, Esztergom Megyei Jogú Város Közterület-felügyeletének és a katasztrófavédelem munkatársai vettek részt. A helyszíneket a rendőrök lakossági jelzések alapján választották ki. Elsősorban olyan vendéglátóegységeket ellenőriztek, amelyekkel kapcsolatban több panasz is érkezett, illetve olyanokat, amelyeknél már többször kellett intézkedniük. Emellett közbiztonsági és közlekedésrendészeti ellenőrzéseket végeztek, hogy megakadályozzák a fiatal, 18 éven aluli személyek drog-és alkoholfogyasztását,

és a közlekedés biztonságát veszélyezető szabályszegőket is kiszűrték a forgalomból.

Forrás: Police.hu

Az ellenőrzés sikeresnek bizonyult.

Összesen 83 embert igazoltattak, két körözött férfit pedig elfogtak.

Egy sofőrrel szemben indítottak eljárást amiatt, mert részegen vezetett és a balesete után elhajtott a helyszínről. A rendőrök hamar megtalálták a sofőrt, aki beismerte, hogy ivott, mielőtt a volán mögé ült, amit a szonda is igazolt.

Ezen kívül egy közlekedésre alkalmatlan állapotú autót is kivontak a forgalomból,

amelynek gumiabroncsai olyan kopottak voltak, hogy nem lehetett vele biztonságosan közlekedni. Ezzel a sofőrrel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, és elvették a kocsi forgalmi engedélyét. Emellett a két szórakozóhelyen is találtak több hiányosságot, melyet a rendőrök további intézkedések céljából továbbítani fognak a jegyző felé - írja a Police.hu.