Mégsem vállalja a felelősséget a gyerekgyilkos nevelőanya

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Visszavonta a beismerő vallomását az a nő, aki ellen halált okozó testi sértés miatt indult eljárás egy kisfiú meggyilkolása miatt.
Vágólapra másolva!

A Polgáron élő gyilkos ideiglenes nevelőszülőként vigyázott a 2 éves gyerekre.

Amikor a kicsi nem akart neki szót fogadni, olyan brutálisan megverte, hogy a kisfiú belehalt a sérüléseibe.

A bíróság április 3-ig letartóztatta a nőt, ami a fellebbezések miatt nem vált jogerőssé.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Másodfokon a bíróság úgy döntött, hogy fenntartja a nő letartóztatását, úgyhogy börtönben kell maradnia.

A Debreceni Törvényszék ezen felül utalt arra, hogy mivel visszavonta a beismerő vallomását, az ügyben részletes bizonyítás várható.

Azért is nagyon részletesnek kell lennie az eljárásnak, mert az eddigi információk szerint nincs szemtanúja annak, amit tett. A nő ellen halált okozó testi sértés miatt indítottak eljárást – írja a bíróság.hu.