Hamisított órákkal üzletelő férfit és feketemunkásokat foglalkoztatót is lebuktatott a NAV - videó

Vágólapra másolva!
Hamisított órákkal üzletelő férfi, feketemunkásokat foglalkoztató munkáltató és nyugtaadást elmulasztó vendéglátóhely is lebukott a revizorok Nógrád vármegyében tartott ellenőrzési akciójában - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint egy férfi a közösségi médiában árult húsz- és negyvenezer forintért márkásnak látszó karórákat. A NAV revizorai - a hivatal bevetési igazgatóságának pénzügyőreivel együttműködve - próbavásárlást tartottak az árusnál, de a fizetést követően semmilyen bizonylatot, számlát nem kaptak.

A lakás átvizsgálása során több silány kidolgozású és hiányos jelölésű férfi karórát találtak, a csaknem 27 millió forintot érő hamisítványokat lefoglalták

- írták.

A férfi lakásban 2,5 liter adójegy nélküli, ismeretlen alkoholterméket is találtak, ezt szintén lefoglalták. Az eladóra a sorozatos szabálytalanságok miatt mulasztási bírságot szabtak ki.

A NAV Nógrád megyei ellenőrei az akció előtt - míg a megbeszélt helyen az órákat kínáló férfira vártak - a közeli építkezésen dolgozókat is ellenőrizték. Mint kiderült, a munkáltató többeket is bejelentés nélkül foglalkoztatott.

Az akcióból visszaúton az ellenőrök próbavásárlást végeztek egy vendéglátóhelyen, ahol sem számlát, sem más, hivatalos bizonylatot nem kaptak, így mind a feketemunkásokat foglalkoztató munkáltató, mind a vendéglátós mulasztási bírságra számíthat

- olvasható a NAV közleményében.