Bűnügyi felügyelet alatt, lábán nyomkövetővel árulta a kábítószert a zuglói díler

Elektronikus nyomkövető
Budapest, 2013. június 6. A 2013. május 15-én rendszerbe állított 3M gyártmányú elektronikus nyomkövető az ORFK Teve utcai székházában tartott bemutatón 2013. június 6-án. A készülék viselését eddig 3 elkövető vállalta háziőrizetesként. Háttérben a térképen a jeladó helyzete látható. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Egy XIV. kerületi ház földszinti lakásából az elmúlt időszakban marihuána szag áradt ki, illetve gyakran jöttek-mentek ismeretlenek a lépcsőházban. Gyakorlatilag egyértelmű volt, hogy a házigazda onnan árulja a drogot. A rendőröket azonban ezen felül is sikerült meglepnie.
Vágólapra másolva!

A rendőrök február 28-án kutatást tartottak a lakásban, ahonnan a marihuána szag áradt, és elfogták az ott lakó 22 éves férfit. Mint kiderült

bűnügyi felügyelet alatt áll, és nyomkövető volt a lábán. A rendőrök több adag, előre kiporciózott kábítószert foglaltak le.

Forrás: MTI/Kovács Attila

A nyomozás adati szerint a férfi

január óta több embernek adott el kábítószert.

Eddig hét vásárlóját állították elő.

Kábítószer-kereskedelem miatt indítottak ellene eljárást.