Századvég: Nagyon súlyos következményei lennének az atomenergiai együttműködés tiltásának

A Paks II. Atomerőmű látványterve a jelenlegi atomerőmű mellett Forrás: Paks II. Atomerőmű Zrt.
Vágólapra másolva!
Nagyon súlyos következményei lennének annak, ha az Európai Unió szankciót vetne ki az atomenergiai együttműködésre is - mondta a Századvég energia- és klímapolitika üzletágának vezetője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Hortay Olivér a műsorban bíztatónak nevezte, hogy az újabb szankciós csomagról szóló egyeztetésen nem esett szó az atomenergia szankcionálásáról. Ugyanakkor valószínűnek tartja, hogy ezt később újra megpróbálják elfogadtatni a tagállamokkal.

A Paks II. Atomerőmű látványterve a jelenlegi atomerőmű mellett Forrás: Paks II. Atomerőmű Zrt.

Rámutatott:

egyelőre nem ismerjük a 10. szankciós csomag részleteit, de ennek kialakítása rámutat arra a rossz gyakorlatra, amit az Európai Bizottság, néhány balti állam, illetve Lengyelország folytat azzal, hogy minden egyes szankciós csomagnál megpróbál politikai nyomást helyezni a tagállamokra, hogy engedjenek ebben a kérdésben.

Hozzátette, hogy

az atomenergiai szankciót nem támogatja egy sor tagállam, köztük például Franciaország és Magyarország sem.

Szólt arról is, hogy a már meglévő atomerőművek esetében nagyon fontos szerepe van a Roszatomnak az Európai Unió energiaellátásában,

Hortay Olivér úgy fogalmazott, hogy mivel az uniós energiapiac nagyon integrált, ha valahol kiesik egy atomerőmű, az az egész piacot nehézségek elé állítja.