Feladta magát az M0-son halálos balesetet okozó sofőr

M0-ás, baleset, halálos baleset
Vágólapra másolva!
Feladta magát a rendőrségen az a férfi, aki a gyanú szerint pénteken halálos balesetet okozott az M0-ás autóút 19-es kilométerében, majd segítségnyújtás nélkül elszaladt. Ezt közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság vasárnap.
Vágólapra másolva!

A police.hu oldalon olvasható közlemény szerint a szökésben lévő, 33 éves, érdi férfi a szigetszentmiklósi rendőrkapitányságra ment be vasárnap délután. Azonnal elkezdték a kihallgatását.

egy ember a helyszínen meghalt, amikor egy autós hátulról nekiütközött egy teherautónak az M0-s autóúton Szigetszentmiklósnál 2023. február 10-én Forrás: police.hu

Ahogy írtuk, a baleset az M0-ás autóúton, Szigetszentmiklósnál történt. A főváros felé vezető szakaszon a képen látható, piros autó hátulról belecsapódott egy teherautóba.

Az autó egyik utasa a helyszínen meghalt, egy másikat könnyű sérülésekkel vittek kórházba.

A rendőrök közölték, hogy a férfi ellen halált okozó segítségnyújtás elmulasztása és halálos közúti baleset okozásának megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.