Több százezres értékben lopott szerszámokat két férfi egy Ferencvárosban parkoló autóból

Vágólapra másolva!
Lopás miatt kell felelnie annak a két férfinak, akik 2021 tavaszán feltörtek egy Ferencvárosban parkoló autót, melynek csomagteréből  több mint 260.000 Ft értékben loptak szerszámgépeket.
Vágólapra másolva!

A 45 éves férfi és 43 évestársa 2021. március 14-én hajnalban, a IX. kerületben felfigyeltek egy parkoló autóra, és elhatározták, hogy ellopják a benne talált értékeket. A két férfi ehhez

betörte a bal hátsó szélvédőüveget, majd az autó csomagteréből több mint 260.000 forint értékben loptak szerszámgépeket,

többek között sarokcsiszolót akkumulátoros fúró-, illetve csavarozó gépet.

A rendőrök a két férfi elfogása során a lopott tárgyak egy részét megtalálták, és visszaadták a tulajdonosnak.

Forrás: Police.hu

Az ügyészség mindkét férfival szemben lopás miatt emelt vádat,

az idősebb, többszörösen büntetett előéletű férfival szemben börtönbüntetés, társával szemben pedig felfüggesztett börtön

kiszabását javasolta.