A 15 éves fiúval szexelő tanár már szombaton felhívta a PDSZ-t

Bite Zsolt
Vágólapra másolva!
Az iskola hallgat, a PDSZ pedig azt állítja, hogy csak munkajogi kérdésekben segítettek a Krúdy Gyula Általános Iskola 39 éves munkatársának, aki arról vallott a TikTok-on, hogy egy 15 éves fiúval van szexuális kapcsolata.
Vágólapra másolva!

A Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola bejáratánál a mai napig a pedagógustüntetésekről jól ismert szimbólumok fogadják az oda érkezőket. A botrányban érintett 39 éves férfi pedig aktívan közreműködött a demonstrációkon, amellett, hogy az LMBTQ-közösséget népszerűsítő posztokat tett közzé közösségimédia-felületein.

A Mediaworks megkereste az intézményt, azonban az iskola részéről senki nem kívánta kommentálni az esetet. Miután a 39 éves férfi vallott saját nemi identitásáról - tehát, hogy fiatalkorú fiúkhoz vonzódik - a TikTok-on azzal is kérkedett, hogy ha valaki beperli emiatt, akkor nyugodtan megteheti, mert őt a TASZ, a Helsinki Bizottság, az Amnesty International és még a PDSZ is védi. Ráadásul ingyen. A PDSZ ügyvivője, Nagy Erzsébet még kommentelt is a pedagógus asszisztens egyik fényképe alá, mégpedig azt, hogy ha gondban van, nyugodtan szóljon neki.

Nagy Erzsébet a Mediaworksnek azt mondta, hogy Bite Zsolt néhány ügyével már foglalkozott korábban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, de állítása szerint ezek szigorúan munkajogi kérdések voltak. Az ügyvivő ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a szexuális orientációt érintő diszkriminációval kapcsolatos kérdésekben is szoktak segítséget nyújtani. Mint mondta:

Nagy Erzsébet azt is elárulta, hogy Bite Zsolt szombaton este felhívta, és azt mondta neki, hogy szexuális identitása miatt érik támadások, viszont amikor megtudta, hogy miről van szó, akkor tájékoztatta róla, hogy ez nem munkajogi, hanem büntetőjogi kérdés. Nagy egyébként azt is leszögezte, hogy pedagógus és diák között nem létesülhet ilyen jellegű kapcsolat.