13 éven keresztül ütötte-verte és rendszeresen megerőszakolta gyerekeit és feleségét

Vágólapra másolva!
18 évről 21 évre súlyosították a fegyházbüntetését annak a férfinak, aki 2008-tól 2021 tavaszáig rendszeresen megverte és megerőszakolta feleségét, és saját-illetve nevelt gyerekeit.
Vágólapra másolva!

A férfi 2001-től élettársi kapcsolatban élt egy nővel, akit 2009-ben feleségül is vett. Együtt nevelték a feleség korábbi házasságából született két lányt, illetve közös gyermekeiket, három lányt és három fiút. A férfi 2008-tól 2021. március 24-ig, amikor őrizetbe vették, rettegésben tartotta, és válogatott módszerekkel kínozta a feleségét és gyerekeit.

Többek között kézzel, járóbottal, vesszővel, szerszámnyéllel, nadrágszíjjal, és egy ásó fémlapjával ütötte-verte őket.

Feleségét emellett többször a nyakánál fogva emelte fel a földről, és megrázta.

Ezen kívül többször meg is erőszakolta az asszonyt és a gyerekeket, akik közül a legfiatalabb még csak hatéves volt.


A Veszprémi Törvényszék a férfit

szexuális erőszak, emellett további 22 rendbeli bűncselekmény miatt 18 év fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható,

és eltiltotta minden olyan foglalkozástól, amelyek kiskorúakhoz köthetőek.

Az ítélet ellen az ügyészség a minősítés részbeni megváltoztatása, súlyosítás, a férfi és ügyvédje felmentés érdekében fellebbeztek.

A Győri Ítélőtábla most az ügyésszel egyetértve a férfi fegyházbüntetését 21 évre súlyosította.