Rendőrautóval ütközött Budapesten a híres pornófilmes

Vágólapra másolva!
A Blikk információi szerint hétfőn délután összeütközött egy személyautó és egy terepjáró Budapest VIII. kerületében, a józsefvárosi Népszínház utcában, a Kiss József utca találkozásának közelében. A balesethez riasztották a fővárosi hivatásos tűzoltókat és a mentőket is.
Vágólapra másolva!

A francia felnőttfilmes rendező és producer, Pierre Woodman vezette azt a BMW-t, ami egy megkülönböztető jelzést használó Mercedes rendőrautónak ütközött a VIII. kerületi Népszínház utcában.

Forrás: baleset-info.hu

A rendőrautó egy villamos előzését fejezte be, amikor a Kiss József utcából egy fekete színű, német rendszámú BMW X5 balra kikanyarodott elé. A Mercedes nagy erővel ütközött a BMW bal hátsó futóművének, a jobb oldali viszont a villamossínbe akadt és szintén kitört.

Forrás: baleset-info.hu

A rendőrautóban kinyíltak a légzsákok, a benne utazó két rendőr közül az anyósülésen utazó kézsérülést szenvedett.

A BMW-ben a sofőrön kívül az autóban még egy férfi ült, hátul pedig két fiatal lány tartózkodott. A lányok közül az egyiket sokkos állapotban szállították kórházba további vizsgálatok céljából.

A helyszínen tartózkodók elmondása alapján a rendőrautó csak a megkülönböztető fényjelzését használta, a szirénát nem. Ennek ellenére a BMW vezetőjének észlelnie kellett volna az érkező rendőrautót.