Budapesti fuvarozók: csődbe mennénk a brüsszeli olajembargó miatt

Vágólapra másolva!
Ha a brüsszeli olajembargó miatt eltörölnék a benzinárstopot, csődbe mennék - mondta egy taxis az Origónak. A fuvardíjakat most emelték - már ez is a háború miatti drágulás miatt volt - , a taxisok nem hiszik, hogy újra emelnék, ha a benzin ára nagyon nőne, de ha mégis, akkor nem lenne utas. Mindenki, akit megkérdeztünk, azt mondta, hogy el kell kerülni az olajembargót, mert az katasztrofális hatással járna.
Vágólapra másolva!

Az orosz-ukrán háború kitörése és az uniós szankciók bevezetése óta drasztikusan emelkednek a világpiaci energiaárak, az üzemanyagok is drágultak Európában.

Az energiadrágulást Európa legtöbb országában régóta érzik az állampolgárok. Németországban már márciusban elérte a benzin az átszámítva 800 forintos literárat.

Magyarországon védik a családokat

Hogy a magyar családokat megvédjék, az Orbán-kormány még tavaly év végén bevezette a benzinárstopot. 2021. november 15-én 480 forinton rögzítették az üzemanyagok árának felső határát három hónapra. Majd Orbán Viktor miniszterelnök idei évértékelőjében bejelentette, hogy még három hónappal meghosszabbítják a benzin árának befagyasztását. Február vége pedig újabb változást hozott, ekkor már nagykereskedelmi szinten is bevezették a maximalizált 480 forintos eladási árat.

Áprilisban pedig Orbán Viktor bejelentette, hogy július 1-ig marad a benzinárstop és a nagykereskedelmi árstop is.

Megkérdeztünk néhány taxist és vállalkozót arról, mi történne, ha megszűnne az árak befagyasztása.

- magyarázta az egyik taxis aki Skodájával épp az utasára várt a Keleti pályaudvar mellett, és egy kollégája is csatlakozott hozzá.

"Én is azt remélem, hogy ez a nagy áremelkedés nem fog megtörténni és fent tudják tartani az üzemanyag árstopot. Nálunk most emeltek tarifát, hétfőtől, kötve hiszem, hogy egyhamar megint emelnének.

Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz itt, ha drasztikusan, még jobban megemelkedik mindennek az ára.

Egy taxis Budapesten 2020 májusában Forrás: Medgyesi Milán - Origo

Egy másik taxis, aki éppen akkor érkezett egy utassal, azt mondja, ha a 95-ös benzin ára elérné a 800 forintot, ő otthagyná a taxizást: "Így már nem biztos, hogy megérné. Szerencsére tudnék más munkát végezni, de várjuk ki a végét. A mostani áremelés óta nagyot csökkent a forgalom, de remélem, javulni fog a helyzet. Amíg tartják az üzemanyagárat, addig jó.

Nagyon nem örülnék annak, ha 800 forint lenne egy liter üzemanyag.

Belegondolni is rossz. Bízom benne, újra meghosszabbítják az árstopot."

A Mol Nagykőrösi úti üzemanyagtöltő-állomása Gyálon. A kormány 2021 novemberétől 480 forintban maximálta a benzin és a gázolaj literenkénti árát három hónapra Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Egy szolgáltató vállalkozó azt mondta az Origónak, hogy egy ilyen magas benzinárat ő már rá kellene, hogy terheljen a megrendelőre, vagyis, ha megszűnne a benzinárstop, magasabb lenne a kiszállási díja.

- magyarázta.

mondta egy másik taxis, aki Toyota Priusával éppen a Baross úton várt utasra.

A Brüsszelből erőltetett olajembargó biztosan 800 forint fölé emelné az üzemanyagárakat. Erről beszélt az Origónak Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Energia- és Klímapolitika Üzletágának vezetője. Az elemző úgy fogalmazott, lehet, hogy még ennél is jóval többe kerülne az üzemanyag a magyar kutakon, ha életbe lépne az Európai Bizottság veszélyes javaslata az orosz olajra vonatkozó embargóval kapcsolatban.

Ezzel ugyanis biztosan tarthatatlanná válna a bevezetett árplafon.

Fotó: vg.hu

Az orosz kőolajat érintő brüsszeli szankciótervezet szerint a nyersolaj behozatalát hat hónapon belül le kellene állítaniuk a tagállamoknak, a finomított kőolajtermékek importját pedig az év végéig kellene megszüntetni.

Orbán Viktor miniszterelnök május 6-i, péntek reggeli rádióinterjújában annyit mondott: "Vissza a feladónak"

– vagyis a tervezetet a magyar kormány nem fogadta el. Úgy fogalmazott, a javaslat a magyar gazdaságra nézve olyan lenne, mintha ledobnának rá egy atombombát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!