Megint nevetségessé tette magát a dollármédia, most a nemzetközi sajtótájékoztatón

kormányinfó, 2022. 12. 21., Karmelita kolostor, Miniszterelnök, ORBÁN Viktor, GULYÁS Gergely, KOVÁCS Zoltán, rendezvényterem
Vágólapra másolva!
Múlt héten még a templom előtt is zaklatta a dollármédia a miniszterelnököt, annyi fontos kérdésük volt, most inkább az „életmódkérdések" kerültek előtérbe.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt három évhez hasonlóan ismét nemzetközi sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor a kormányinfó keretében, amelyen a hazai mellett a külföldi, nemzetközi sajtó is kérdezhette a miniszterelnököt. A tájékoztatón képviselte magát a dollármédia is, vagyis

ismét kérdezhették a miniszterelnököt azok, akik szerint soha nem lehet kérdezni a miniszterelnöktől.

Külön érdekesség, hogy a volt indexesek blogja, a Telex egy napja még arról írt, hogy 12 éve nem kérdezhetik Orbán Viktort, a múlt héten pedig még a templom előtt is zaklatták, annyi fontos kérdésük van, erre Deák Dániel, a Megafon tagja hívta fel a figyelmet.

Most azonban inkább csak „életmódkérdésekre” futott neki, közröhej tárgyát képezve.

A Soros-blog, a 444 sem brillírozott,

fontos kérdések helyett azt tartották lényegesnek, hogy Bayer Zsolt publicista mit írt a VB-döntőről.

Varga Zoltán vörösbáró, régi gúnynevén "Trükkös Zotyó" propagandalapja, a 24 újságírója láthatóan zavarba jött attól, hogy a miniszterelnököt kérdezheti,

hebegett habogott, alig bírt feltenni egy értelmes mondatból álló kérdést.

Ez egyébként már-már elvárás a dollármédiánál. Bár a hvg most nem tett fel kérdéseket, hogy olvasóink ne maradjanak hvg nélkül - tudjuk, kétségtelenül nagy a verseny, amikor telexes és 444-es alkalmazottak kiszáradt szájjal, makogva kérdezni próbálnak - idézzük fel a legemlékezetesebb szerencsétlenkedést, az idei nyár legviccesebb jelenetét:

A brit Financial Times újságírója is meglehetősen vicces perceket okozott, amikor nehezen fogalmazott meg kérdéseket, erről Bohár Dániel tett közzé egy összeállítást Facebook-oldalán.