Az egyetemes szolgáltatásban vételezett villamos energia lakossági piaci és a földgáz versenypiaci költségeket tükröző árát a szolgáltató adatközlése alapján a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) állapítja meg.
A MEKH döntése szerint e körben 2023. január elsejétől is a jelenlegiekkel megegyező árakat kell alkalmazni.
A lakossági felhasználók tarifáiban tehát átlagfogyasztás alatt és felett sem hoz változást az újév, ideértve mások mellett a társasházakban vagy többgenerációs családi házakban, az állami és önkormányzati bérlakásokban élőket is - tájékoztatott a tárcavezető.
A miniszter a közlemény szerint hangsúlyozta:
az európai felhasználók közül a magyar emberek kapják a legolcsóbban a földgázt, és a második legkedvezőbb árat fizetik az áramért.
Még az átlagfogyasztást ötödével meghaladó háztartások költségeinél is csak a szerbiai fogyasztók számára kerül kevesebbe a két legfontosabb energiahordozó - tette hozzá.
Emlékeztetett arra, hogy az átlagfogyasztás feletti lakossági áram- és gázárak jövő évi első megállapítási időszaka március helyett április végéig tart.
2023 elején tehát az eddigi gyakorlattól eltérően nem három, hanem négy hónapra rögzítik a rezsicsökkentett szinten túli tarifákat.
Mivel májusig a jelenlegi díjak maradnak érvényben, a családok a teljes fűtési szezonban azonos árakkal számolhatnak. Hozzátette: januártól nem módosulnak az egyetemes szolgáltatásban maradt mintegy 150 ezer mikrovállalkozás által fizetendő, kedvezményes sáv feletti versenypiaci árak sem.
"A kormány jövőre is mindent megtesz a tíz éve megkezdett rezsicsökkentés fenntartásáért. Már korábban kikötötte, hogy a rendszerhasználati díjak januártól sem emelkedhetnek. A szankciós intézkedések miatt az energiahordozók nemzetközi árai történelmi magasságokba nőttek.
Magyarországon a rezsicsökkentés és a nyáron létrehozott Rezsivédelmi Alap kíméli meg a családokat a drasztikus költségnövekedéstől. Az önálló Energiaügyi Minisztérium legfontosabb küldetése is a megfizethető árak és a biztonságos ellátás garantálása" - fogalmazott Lantos Csaba a közlemény szerint.
Az energiahivatal elnökének december 21-én közzétett rendelete szerint az egyetemes szolgáltatás keretében vételezett áram piaci ára a lakossági fogyasztók számára 2023. január 1. és 2023. április 30. között így alakul:
· A1 és A2 árszabás esetén 70,104 forint/kWh,
· B (alap - vezérelt, régi nevén éjszakai áram) árszabás esetén 60,935 forint/kWh,
· az egyetemes szolgáltató által jogszerűen alkalmazott B Komfort árszabás esetén 60,935 forint/kWh.
Ezek az áramárak megegyeznek a jelenlegi piaci árszabással. Az összegek már tartalmazzák a 27 százalékos áfát és a rendszerhasználati díjakat is. Ezeket a tarifákat a lakossági felhasználóknak januártól is csak az átlagfogyasztás feletti mennyiségre kell megfizetni.
A kedvezményes ár évi 2523 KWh (havi 210 kWh) fogyasztásig érvényes. A rezsicsökkentett áramárak a piaci árakhoz hasonlóan nem változnak. Normál (A1, A2) tarifa esetén ez 36,9 forint/kWh, B tarifa (vezérelt, "éjszakai" áram) esetén pedig 23,1 forint/kWh.
Az energiahivatal elnökének másik rendeletében a januártól érvényes piaci gázárakat tette közzé a lakossági fogyasztók számára. E szerint január 1-től április 30-ig a lakossági fogyasztók által az átlagfogyasztás feletti mennyiségre fizetendő piaci ár 22,002 forint/MJ. Ez az áramhoz hasonlóan megegyezik a jelenlegi piaci árral. Ez a tarifa is tartalmazza már az áfát és a rendszerhasználati díjat.
A kedvezményes áron vásárolható mennyiség a gáz esetében évi 63 645 MJ (havi 5303 MJ), ennek ára januártól is bruttó 2,865 forint/MJ lesz - összegzi a Bank360.