Macskákkal teli ukrán Lada érkezett a zuglói rendőrkapitánysághoz - fotók

cica, Odessza
Vágólapra másolva!
Egy tele Lada ukrán macska jelent meg a zuglói kapitányság parkolójában november hetedikén hajnalban - írta Facebook-oldalán a BRFK.
Vágólapra másolva!

A Zsigulival érkező cicusok sofőrje teljesen véletlenül keveredett a Stefánia úti objektum elé - írták a bejegyzésben. A sofőr és a macskák szerencséjére a szolgálatvezető parancsnok kárpátaljai lévén ukránul tudott egyeztetni a kimerült sofőrrel, majd telefonon szállást szerzett nekik.

Hosszú utat tettek meg a macskák Forrás: BRFK

A Münchenbe tartó nő ideiglenes elhelyezést kapott a Madridi utcai szükségszállón, a tiszthelyettes szolgálati autójával közúti révkalauzként elvezette a macskatelt Ladát, mivel a vezető GPS-e nem működött, majd a menedékhelyen tolmácsképességeit latbavetve azt is

kijárta az odesszai távsofőr számára, hogy védencei is bebocsátást nyerjenek a rendelkezésére bocsátott szobába,

és segített azok elhelyezésében is. A cicafuvarozó nő tappancsos brigádja nevében is megköszönte a fővárosi rendőr gesztusát, majd hajnali három táján végre nyugovóra tért - zárul a történet.