Íme, most egy percben mindent megtudhat a dollárbaloldalról - videó

Soros György, Márki-Zay Péter
Vágólapra másolva!
Példátlan választási botrány, a rendszerváltás óta eltelt időszak egyik legnagyobb külföldi beavatkozási kísérlete – akár így is minősíthető az az akció, amelynek keretében az Egyesült Államokból majdnem kétmilliárd (vagyis kétezermillió) forinttal támogatták ismeretlenek a magyar baloldalt az idei választási kampány idején.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet most egyperces videóban foglalta össze, mit lehet tudni eddig az ügyről. A csokorba gyűjtött nyilatkozatokból, hivatalos és más adatokból kiderül, hogy egyes amerikai demokrata körök miként garantáltak a hazai baloldalnak a pénz mellett technológiai támogatást és kampányolási ismereteket, stratégiát is az áprilisi választások előtt.

A jelek szerint megdöbbentő tengerentúli erő mozdult meg az Orbán-kormány megbuktatásáért.

Az amerikai törekvést kiszolgáló hazai szereplők között Bajnai Gordon volt kormányfő és Márki-Zay Péter, azóta elbukott miniszterelnök-jelölt is felbukkan.

Az amerikai pénz útját pedig az a Korányi Dávid egyengette, aki jelenleg Karácsony Gergely városházi tanácsadója, korábban Bajnai Gordont látta el tanácsokkal, s egyébként igen jó kapcsolatot ápol a Soros Györgyhöz köthető globális hálózattal.

A Magyar Nemzet videó-összeállításában szereplő információk, összefüggések egy Magyarország szuverenitását súlyosan sértő külföldi próbálkozásról árulkodnak. A részletek világossá teszik, miért is vizsgálódik az ügyben a magyar titkosszolgálat, a rendőrség és az adóhivatal.