A helyi férfi hat nappal szabadulása után június 9-én estefelé bement egy kiskunfélegyházi dohányboltba. Először vett egy kis üveges vodkát, amit gyorsan megivott. Ezután pénzt követelt, miközben
azzal fenyegette az eladót, hogy kitekeri a nyakát, ez pedig egy rablás.
Az ijedt nő gyorsan kiszaladt az üzletből, ám volt annyi lélekjelenléte és bátorsága, hogy
a bejárati ajtó kilincsét kívülről megfogta és segítséget kért.
A nő ezzel csapdába ejtette a támadót, aki kihasználva, hogy egyedül maradt az üzletben, zsebre rakta a kasszában talált 79.500 forintot.
Azonban nem élvezhette sokáig a zsákmányt, mert
a rendőrök rövid időn belül lecsaptak rá.
A férfit 2013-ban már elítélték rablás miatt, legutóbbi fegyházbüntetéséből pedig 6 nappal az dohánybolti rablás előtt szabadul.
Az ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő férfit rablással vádolja, és fegyházbüntetés kiszabását javasolta vele szemben.