Talmácsi Gábor vagy Balogh Levente lesz a VIONN Magyarország nagykövete?

Vágólapra másolva!
A VIONN az első okos vadriasztó, amellyel valóban elkerülhetőek az akár több millió forintos káresemények. A cég olyannyira bízik a megoldásában, hogy pénzügyi garanciát vállal: az esetlegesen bekövetkezett kárt öt munkanapon belül megtéríti az ügyfeleinek egymillió forintig. A cég azt is bejelentette, hogy márkanagykövetet választottak, akinek kilétére a TV2 sikerműsora, a Sztárban Sztár leszek! október 16-i show-ja alatt derül fény. A nézők pedig addig is szavazhatnak a Balogh Levente, Talmácsi Gábor és David Hasselhoff alkotta hármas közül és nyerhetnek.
Vágólapra másolva!

A TV2 Sztárban sztár leszek! című műsora jelenleg a középdöntőknél tart, amikor is kiderül, mely versenyzőket viszik magukkal a mesterek – Köllő Babett, Tóth Gabi, Majoros Péter „Majka” és Pápai Joci – az élő show-ba. Ahogy azt a korábbi évadokban megszokhattuk, a feszültséggel és izgalommal teli stúdió porondmestere ezúttal is Till Attila.

A visszaszámlálás elkezdődött! Hamarosan lehull a lepel a VIONN nagykövetéről

A Magyar Televíziós Újságírók Díjával (A legjobb nagyszabású showműsor 2022-ben) kitüntetett produkció a TV2 zenés tehetségkutatója, amelyben civilek, közöttük amatőr színészek és énekesek próbálják előadni híres zenészek még híresebb dalait, mindezt úgy, hogy a szakavatott maszkmesterek, sminkesek, fodrászok és stílustanácsadók alakítják át őket – esetenként megszólalásig hasonlatossá – az aktuális előadóvá. Ahogy az a nagyszabású show eredeti formátumában, a Sztárban sztárban is lenni szokott, a versenyzők a megformálandó sztárok hangját imitálva énekelnek, és megpróbálják a jellegzetes mozgásokat, gesztusokat és tánclépéseket is leutánozni.

A TV2 egyik legsikeresebb és legnézettebb showműsora, a Sztárban sztár leszek! kiváló lehetőség arra, hogy megismertessük a jövendőbeli felhasználóinkat a VIONN innovatív megoldásával, egyúttal pedig leleplezzük azt a személyt, aki a jövőben márkanagykövetként hitelesen képviselheti az első okos vadriasztót” – mondja a cég sajtószóvivője és pr-menedzsere, Natasha Chughtai. A szakember hozzátette, hogy azon kommentelők között, akik a márka Facebook-posztja alatt kommentelnek, és a Balogh Levente, Talmácsi Gábor és David Hasselhoff alkotta hármasból helyesen tippelnek a márkanagykövet személyére, egy darab VIONN vadriasztót sorsolnak ki több tízezer forintos értékben.

Forrás: Victoria Perger

A VIONN okos vadriasztó hatékony megoldást kínál a balesetek elkerülésére

Az őszi szezonban, nagyjából szeptembertől november közepéig tart a szarvasok násza, amikor is a vadállatok gyakran veszélyérzet és mindenféle körültekintés nélkül ugranak ki az úttestre, figyelmen kívül hagyva az éppen arra haladó gépjárműveket.Magyarországon évente több ezer állat – közöttük őzek, vaddisznók, nyulak és fácánok – pusztulnak el a magyar utakon, autópályákon, miután gépjárművel ütköztek. A veszély nemcsak az említett időszakban, de akár tavasszal és nyáron is fennáll, amikor a vadállatok folyamatosan hagyják el megszokott környezetüket a tájegységi vándorlásuk, a párzási ösztönük, vagy akár táplálékszerzés miatt.

Rengeteg a vadgázolás hazánkban

Sajnos, az autóvezetők nem feltétlenül jelentik be a gázolásokat a hatóságoknál, ezért az incidensek évi 15-20 ezerre becsült száma a valóságban akár a 40 ezret is elérheti. Ezt a számot hivatott csökkenteni az első okos vadriasztó, amely a gépjármű alvázára rögzítve a beépített hangszórónak köszönhetően jelzi az autósok érkezését az állatvilágnak. A VIONN fejlesztői egy mégis bekövetkezett, vadállat által okozott baleset esetén pedig még a keletkezett kárt is öt munkanapon belül megtéríti az ügyfeleiknek egymillió forintig” – mondja Natasha Chughtai, aki mindenkit arra bíztat, hogy tippelje meg a márkanagykövet személyét, hiszen a helyes megfejtés október 16-én, szombaton a TV2-n kiderül. „Érdemes lesz odakapcsolni!”