1993. szeptember 30-án rablógyilkosok egy soltvadkerti házban
megölték az ott lakó özvegyasszonyt, majd több százezer forinttal a zsebükben elmenekültek.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kezdtek nyomozni az ügyben.
Bár forró nyomon nem jutottak el a rablógyilkosokig, nem feledkeztek meg az ügyről. Egy helyszínen hagyott cigaretta csikken talált DNS lett az egyik legfontosabb bizonyítéka a 2020 szeptemberében újraindított nyomozásnak.
A Bács-Kiskun megyei rendőrök kitartó munkájának, valamint a technikai eszközök és lehetőségek fejlődésének köszönhetően ekkor már
sikerült beazonosítani a feltételezett támadókat, egy éves 51 nőt és egy 51 éves férfit.
Az is kiderült, hogy a határon túlról érkeztek, ezért felvették a kapcsolatot román kollégáikkal.
A nőt európai elfogatóparancs alapján Romániában őrizetbe vettét, társát már nem kellett, mert a férfi ekkor más ügyben jogerős börtönbüntetését töltötte. A bűntársakat nemzetközi bűnügyi jogsegély keretében kiadatási eljárás során adták át a magyar hatóságnak.
A nyomozók nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Az ügy részleteiről sajtótájékoztatón számolt be dr. Kovács Gábor r. alezredes, a BKMRFK Bűnügyi Osztályának vezetője és Bogdány Gyula r. alezredes, a BKMRFK Bűnügyi Osztályának osztályvezető-helyettese szeptember 14-én. A nyomozás még folyamatban van.