Leszakította a vasúti felsővezetéket egy darus kocsi Kecskeméten – videó

Vágólapra másolva!
Egy darukezelő férfi elfelejtette a teherautón visszacsukni a darut, mielőtt elindult volna. Út közben, egy vasúti átjáróban a daru leszakította a felsővezetéket, ami miatt órákra megbénult a vonatforgalom.
Vágólapra másolva!

A darukezelő férfi július 6-án Kecskeméten dolgozott, majd amikor végzett, nem csukta vissza a daru emelőkarját, úgy indult vissza a teherautóval a telephelyre.

Út közben, egy vasúti átjáróban a nyitva hagyott daru leszakította a felsővezetéket.

A leszakadt vezeték zárlatot okozott.

Forrás: Ügyészség.hu

A balesetben nem sérült meg senki, de a vonatközlekedés több mint 8 órára leállt.

Ez idő alatt 26 személy és 12 tehervonat maradt ki, ami 2500 utast érintett.

A vonatok pótlására 62 buszt kellett indítani.

Az ügyészség közlekedés biztonsága ellen elkövetett gondatlanság és közérdekű üzem gondatlan megzavarása miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította a férfit, ahol 1 év fogházbüntetésre ítélték, amit 2 év próbaidőre felfüggesztettek. Az ítélet jogerős.