Tusványos: Van, ami örök!

Vágólapra másolva!
A kedd esti koncertek után, szerda délelőtt tartották a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor - Tusványos hivatalos megnyitóját, ezzel két év kihagyás után újra megkezdődtek az előadások, kerekasztal-beszélgetések és koncertek Tusnádfürdőn. A tábort Németh Zsolt a Külügyi Bizottság elnöke, Toró T. Tibor az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Butyka Zsolt Tusnádfürdő polgármestere és Popa Ilona erdélyi főszervező nyitotta meg.
Vágólapra másolva!

„Van, ami örök" – ezzel a mottóval szervezték meg idén, két év kihagyás után Tusványost. A tábor kedd este Beatrice és Tankcsapda koncertekkel kezdődött. Az hivatalos megnyitón, szerda délelőtt Popa Ilona, erdélyi főszervező elmondta, az esti koncertekre mintegy hatezren érkeztek.

Arról is beszélt, hogy az elmúlt hetekben, nagyjából 250 szervező dolgozott azon, hogy elindulhasson a tábor, ahol mintegy harminc programsátorban várják az érdeklődőket különböző programokra, előadásokra, kerekasztal-beszélgetésekre.

A hivatalos megnyitó hagyományosan közös imával indult, áldást mondott Tusnádfürdő katolikus plébánosa és református lelkésze.

Forrás: Origo

Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár a megnyitón arról beszélt, hogy a rendszerváltás idején szervezték az első Bálványosi Szabadegyetemet, amelyen annyi termékeny ötlet, gondolt született, ami a nemzetpolitikára is nagy hatással volt, és nem egy gondolatból, ötletből – azóta több évtizede – már működő valóság lett:

törvények, alaptörvény született a Tusványoson megfogant gondolatokból, és olyan gyakorlatok, amelyeknek köszönhetően elmondhatjuk, hogy az elmúlt 12 év Magyarország és a magyar nemzet életében talán az egyik legszebb és az egyik legeredményesebb 12 év volt.

Az államtitkár úgy fogalmazott:

Tehát a 2023-as év nemzetpolitikai alapjait most fektetjük le, tette hozzá, kiemelve:

Számunkra, magyarok számára és Európa és a világ számára a legfontosabb – és más alternatíva nincs is – a béke.

Zrínyi Miklós szavait idézve hozzátette: Ne bántsd a magyart! Mint mondta, semmi más kívánságunk nekünk 2022-ben nem lehet, csak azt kérni, hogy sehol a világon ne bántsák a magyart.

Toró T. Tibor az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke elmondta, 2020 tavaszán, amikor kitalálták a 31.Tusványos mottóját, még nem tudták, mit hoz a következő két év, ami még több tartalommal tölti meg a rendezvényt, és még mélyebb jelentést ad a mottónak, hiszen radikálisan megváltozott a világ, és most egy új világrendben keressük a helyünket, mint egyén, mint közösség, mint nemzet.

Mint mondta, az elmúlt két év eseményei, a járvány, a válság és a háború miatt azonban nem változtatták meg a mottót, és

jó döntés volt ennél a jelmondatnál maradni: Van, ami örök. Mert ha nincs ilyen, akkor nem tudjuk, hogy hogyan építsük tovább a jövőt.

Hozzátette, amikor ennyi kihívással kell szembenézni, akkor mindig a legjobb az, hogy mihez van visszatérni, mik azok az alapvető értékek, gyökerek, ahova vissza kell térni ahhoz, hogy jövőt tudjunk tervezni és építeni.

Németh Zsolt az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke a megnyitón arról beszélt, van gond a világban, van ok az aggodalomra, de

mi nem ezért vagyunk itt Tusványoson, hogy kikerüljön ezekből a gondokból és aggodalmakból, hanem azért, hogy megtaláljuk a megfelelő alapállást, a megfelelő válaszokat.

Ezért is volt jó döntés a „Van, ami örök" jelmondat kiválasztása. Hiszen – mint fogalmazott –
Nagyon nagy szükség van arra, hogy megtaláljuk, hogy mi az, ami örök, ami viszonyítási pont lehet ebben a nagyon bizonytalan és változó világban.