Ösztöndíjjal segíti a menekült hallgatókat a Széchenyi Alapok és az Óbudai Egyetem

Debrecen, 2020. július 4. Magasba dobják sapkáikat a végzős hallgatók a Debreceni Egyetem tanévzáró ünnepségén a debreceni Nagyerdei Stadionban 2020. július 4-én. A koronavírus-járvány miatt az intézmény nem tudta megtartani szokásos kari diplomaosztóit a főépület díszudvarán, ezért döntöttek a szabadtéri rendezvény mellett. A tanévzárón nem volt lehetőség arra, hogy minden végzős személyesen vegye át az oklevelét, ezért karonként két-két hallgató, egy magyar és egy angol nyelvű képzésen végzett diák vette át a diplomát jelképesen a többiek nevében is. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Ösztöndíjjal segíti az Ukrajnából menekült hallgatókat a Széchenyi Alapok és az Óbudai Egyetem - közölte a Széchenyi Alapok csütörtökön az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A közlemény felidézte, hogy az ukrajnai háború sok ezer ukrán, illetve ukrajnai, kárpátaljai magyar fiatalt kényszerített menekülésre; sokaknak a tanulmányaikat kellett félbehagyniuk.

A Széchenyi Alapok és az Óbudai Egyetem közös, 10 millió forintos keretösszegű pályázatot ír ki az Ukrajnából menekült, felsőoktatási tanulmányaikat végző hallgatók hosszú távú megsegítésére - közölték.

A segítség hosszú távra szól azon ukrajnai menekültek részére akik kénytelenek voltak megszakítani a tanulmányaikat. (képünk illusztráció) Fotó / MTI / Czeglédi Zsolt

A kommüniké a program céljának nevezte, hogy tanulmányaikat ne csak befejezhessék, hanem lehetőségük legyen szakemberként Magyarországon elhelyezkedniük végzettségüknek megfelelő területen.

Az erről szóló dokumentumot Kovács Levente rektor és Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója látta el kézjegyével.

Az írásos összegzés szerint az ünnepélyes aláíráson az Óbudai Egyetem rektora a szolidaritás és a felelősség fontosságát hangsúlyozva kiemelte, hogy az intézmény nem először nyújt segítséget a szomszédban dúló háború miatt nehéz helyzetbe került fiataloknak és családoknak. Hozzátette: a térség gazdasági fejlődésének szempontjából sem elhanyagolható az a szempont, hogy a képzés és lakhatás biztosításával itt maradjanak a jövő szakemberei.

A Széchenyi Alapok a részletekről ismertette, hogy a programba felvételt nyert hallgatóknak az egyetem és az alapkezelő tandíjmentességet, szállást, költőpénzt és további lehetőséget is biztosít.

- idézte a közlemény Jobbágy Dénest.

A háború kitörése óta 1,3 millió ukrán lépte át a magyar határt, a becslések szerint 50-100 ezren jelenleg is hazánkban tartózkodnak, köztük sok olyan fiatal, aki kénytelen volt megszakítani felsőfokú tanulmányait.

A pályázati feltételekről részletek az Óbudai Egyetem honlapján olvashatóak.