Mészárlás a cinkotai gyárban: kalapáccsal szétverte két barátja fejét a munkásőr

Magyarország, Budapest VIII. a Mosonyi utcai rendőrség udvara és garázsai a Lóvásár utca felől a Fiumei (Mező Imre) út felé nézve. ÉV 1971

Krisztusnak becézték Krisztián Imre rendészeti vezetőt az Autóalkatrész-gyártó és Felújító Vállalatnál (ATRA). A munkatársaival barátságos, sőt, olykor behízelgő volt, azonban néha hirtelen haragra gerjedt, sőt, miután vezető lett, olykor pökhendin viselkedett. Kevesen tudták róla, hogy sok pénzzel tartozott. Kollégáitól, ismerőseitől kért kölcsön, abból fizette utazásait Csehszlovákiába és Lengyelországba, ahonnan különböző értékes tárgyakat - orkánkabátokat, órákat, ingeket, szivacskabátokat - csempészett Magyarországra, hogy azokat eladja. Hitelezőinek kamatként ajándékba adott egy-egy külföldről hozott értékes holmit. Gyűjtötte a pénzt, hogy megadja a tartozását, azonban belement egy kétes üzletbe, és az "üzletkötő" húszezer forintjával eltűnt. Krisztián egy fagyos szerda délután állt a gyár udvarán, és eldöntötte, kirabolja a vállalat páncélszekrényét, amelyben a dolgozók fizetését tartották. Két kollégáját kérte meg, hogy segítsen felnyitni a páncélszekrényt, azonban az nem sikerült, és hogy ne maradjon tanú, két társát kalapáccsal leütötte. Az egyikük meghalt, a másik súlyosan megsebesült. A brutális gyilkosság 1965. december 2-án történt Cinkotán - ez volt a hatvanas évek egyik legsúlyosabb magyarországi bűncselekménye. Az esetnek komoly sajtóvisszhangja volt, később krimit írtak, és film is készült a történetből.

A kegyetlen gyilkosság

Krisztián Imre édesanyja virágárus volt - egyedül nevelte a fiát, aki az apját nem ismerte. Az Autóalkatrész-gyártó és Felújító Vállalat (ATRA) cinkotai gyárában dolgozott rendészeti vezetőként. Mindenkivel barátságos volt, sőt, behízelgő, néha hirtelen haragú, olykor pedig ő volt az, aki a legügyesebben simította el a problémákat. Kollégái szerint így tudott egyre feljebb jutni a ranglétrán - hiszen betanított esztergályosként kezdte, és meglehetősen hamar lett főrendész. Jó képességekkel rendelkezett - újságírói képesítést is szerzett, és a Szárnyaskerék című lapnál jelentek meg a cikkei.

A munkatársai szerint éppen akkor, amikor kinevezték főrendésznek, teljesen megváltozott. Parancsolgatni kezdett, felsőbbrendűnek éreztette magát, és rendkívül egoistán viselkedett.

A családi élete válságos volt. Feleségétől elhidegült, rengeteg nőügye volt. A fizetésének felét a bíróság a feleségének ítélte.
Bár fél fizetésből élt, mégis költekezett.

Abban az időszakban nem mindenkinek volt útlevele, neki azonban adtak, hiszen párttag, sőt, példás munkásőr volt.

Utazgatott is külföldre. Lengyelországból, Ausztriából és Csehszlovákiából olyan holmikat csempészett, amelyeket Magyarországon nem lehetett kapni. Utazásaihoz munkatársaitól kért kölcsön.

Végül adósságspirálba került. Harminchétezer forinttal tartozott már 1965 őszének végére.

Ez akkoriban hihetetlenül nagy összegnek számított - az átlagfizetés akkor körülbelül 800 forint volt. Krisztián gyűjtötte a pénzt, hogy megadja a tartozását, de egy gyanús valutaüzletbe is belevágott. "Üzletfele" azonban meglopta - 20 ezer forintjával tűnt el.

Krisztián Imre 1965. december elsején állt az ATRA udvarán, és megszületett a gondolat a fejében: kirabolja a vállalat páncélszekrényét, amelyben a dolgozók fizetését, csaknem 300 ezer forintot tartottak.

Azt gondolta, így rendezi az adósságait, és még marad is pénze.
Pontos terve nem volt, de azt tudta, hogy a recés talpú cipőjét mindenki ismeri, ezért a rendészeti szobából elvitte a szandálját, hogy majd abban megy rabolni, és egy kesztyűt is magával vitt, hogy ne hagyjon majd ujjlenyomatot.
1965. december 1-jén, a bérkifizetés előtti nap délutánján Krisztián Imre befejezte a rendészműszakot, majd szeretőjéhez indult. Ekkor már nem a családjával élt, hanem egy másik asszonnyal. Ott megvacsorázott, majd moziba ment, aztán éjjel visszatért a gyárba. A hátsó kerítésen ugrott be. Még ekkor sem volt pontos terve, valójában rögtönözve haladt előre. Először a lakatosműhelyt próbálta feltörni, ahonnét feszítővasakat, hegesztőpisztolyt és más eszközöket akart szerezni ahhoz, hogy a fizetőpult ablakát átvágja, és feltörje a páncélszekrényt. Nem járt sikerrel. Úgy gondolta, hogy bevonja a rablásba két munkatársát - akik lényegében a beosztottai voltak.
A trezor őrzésével megbízott Kiss József rendésznek, és Szirony Istvánnak, a lakatosüzem csoportvezetőjének szólt.
Kiss József 1957 óta dolgozott a vállalatnál, mindenki csak "Kiss bácsinak" hívta, és rendkívül szerették a kollégák, ugyanis kiválóan dolgozott, csak a feladatával foglalkozott, vezetőivel szemben tisztelettudó, a munkásokkal pedig udvarias volt. Krisztián Imrét tisztelte, okos embernek tartotta, felnézett rá.
Krisztián Imre megvárta, hogy Kiss megérkezzen, és azt mondta:

Pszt, Jóska, én vagyok, Krisztián Imre. Nagy dolgot akarok csinálni. Hozza el a portáról a lakatosműhely, a hegesztőszerviz, és a főosztályvezető hivatali szobájának kulcsát. Ne szóljon a portásnak, hogy miért kellenek a kulcsok, majd én fogom neki elmondani.

Kiss József el is ment, és hozta a kulcsokat. Mire visszaért, Krisztián kiötölte a tervet.
Ezt mondta:

A főosztályvezető lemezszekrényében rádió adóvevő készülék, és kémanyag van. Ha ezt leleplezzük, akkor meg leszünk jutalmazva.

Összeszerelték a hegesztőgépet, de nem tudták működésbe hozni, az csak egy nagyot durrant. Kiss József ekkor Szirony Istvánt ajánlotta, hogy szóljanak neki, ő jó hegesztő hírében állt.

Szironykám, mi munkád van?

- kérdezte Kiss József Szirony Istvántól.

Jóska bácsi, miről van szó?

- kérdezte Szirony.

Pityukám, titkos adóállomás van a gyárban, ezt mondta a Krisztián Imre.

Szirony István ment is segíteni. Bízott Krisztián Imrében, hiszen egy pártcsoportban voltak, és Krisztián volt a szervezőtitkár.
Szirony javaslatára egy villanyfúrót is vittek magukkal. Már hajnali egy óra volt. Kiss lent őrködött, hogy nehogy megérkezzen a "titkos adóvevő" tulajdonosa, Szirony és Krisztián pedig a páncélszekrényt próbálta feltörni. Kulcsuk volt, tehát a pénztárba bejutottak, ahol felfeszítették a rácsokat. Megtalálták a páncélszekrényt, és elkezdték fúrni. Nem tudhatták, hogy az összes zár felfúrása körülbelül tíz órát venne igénybe.
Krisztián Imre izzadni kezdett. Törölgette magát, lement Kisshez, megnyugtatta, hogy Szirony végzi a dolgát, éppen fúrja a páncélszekrényt. Aztán visszament, de azt látta, hogy nem halad a munka. Egyre idegesebb lett. Attól félt, hogy lassan kivilágosodik. Telt az idő és hajnali negyed négy lett. Tudta, hogy nemsokára megérkeznek a hajnali műszak dolgozói. Lement, és a satupad mellett talált egy hét és fél kiló kalapácsot.

Eluralkodott rajta a pánik, és már csak egy dolog foglalkoztatta: menekülni kell, és nem szabad tanúkat hagyni. Felkapta a kalapácsot, és lesújtott Kiss Józsefre, aki összeesett, sapkája messzire repült.

Krisztián eldobta a kalapácsot, felkapott egy kisebbet, egy ötkilósat, és azzal felment a harmadikra. Ott Szirony Istvánra sújtott le, aki megpördült, nekiesett a páncélszekrénynek, és elveszítette az eszméletét. Ekkor még kétszer csapott le rá a kalapács hegyes felével.

Aztán eldobta a kalapácsot, és elrohant. Ugyanott ment ki, ahol bejött - a kerítés alatt bújt át, de a pulóveréből néhány szál fennakadt a dróthálón. Céltalanul bolyongott a városban, el akarta felejteni az egészet, úgy tett, mintha mi sem történt volna. Végül fél hat körül a szeretőjénél kopogott. A nő kinyitotta az ajtót, ébren volt már, hiszen készülődött munkába. Krisztián annyit mondott neki, hogy ha bárki kérdezné, ő itt volt egész éjjel.

illusztráció Forrás: Shutterstock

A lebukás

Hajnali fél ötkor megérkezett az első munkás az ATRA gyárba, aki a szervizműhely kulcsát kérte a portástól. A portás azt mondta: Kiss József elvitte.

A dolgozó bement a műhelybe, és hörgő hangot hallott. Meglátta a vérző fejű Kisst, riasztotta a portást.

Azonnal mentőt és rendőrséget hívtak. Néhány perccel később Szironyt is megtalálták. Kiss József életét meg tudták menteni, de Szirony István délelőtt belehalt a koponyasérüléseibe.

A reggeli műszakra Krisztián Imre is megérkezett a gyárba, és az egyik kollégájával ultizni kezdett.

Ekkor megérkezett a gyár igazgatója is a műhelybe, és megkérdezte Krisztiánt, hogy hol volt az éjjel. A gyilkos azt válaszolta, hogy a szeretőjénél aludt. Ezután a vállalat vezetője felkísérte a harmadik emeletre Krisztiánt, és megmutatta neki, hogy valaki fel akarta törni a páncélszekrényt. Krisztián úgy tett, mint aki teljesen megdöbbent az éjjeli rablási kísérleten.

Magyarország, Budapest VIII., a Mosonyi utcai rendőrség udvara és garázsai a Lóvásár utca felől a Fiumei (Mező Imre) út felé nézve, 1971 Forrás: Fortepan / Magyar Rendőr

A rendőrség már a gyárban nyomozott.

A kutyák azonnal kiszagolták Krisztián Imrét, hiszen a kalapácsokat is eldobta, azon pedig ott volt a nyoma a gyilkosnak, sőt, a kerítés aljánál is megtalálták a ruhából kiszakadt darabot, amely egyezett Krisztián Imre felöltőjének textilszálaival.

Még aznap le is tartóztatták a gyilkost.
Mindeközben persze beindult a politikai gépezet is, hiszen Krisztián Imre párttag volt, sőt, munkásőr is. Éppen egy pártiskolába akarták íratni. A munkások azt beszélték egymás között, hogy a bűncselekménynek politikai háttere lehet. December 6-án Krisztián Imrét kizárták a pártból.
A gyár december 13-i hangulatjelentésében azt írták: még mindig foglalkoztatja a dolgozókat a bűncselekmény, és azt is mindenki tudta már, hogy több embernek sok pénzzel tartozott a gyilkos. Fejenként 3-5 ezer forinttal. Leginkább arról beszélgettek, hogy hogyan juthat idáig egy ember.

Magyarország, Budapest VIII., Mosonyi utcai rendőrség udvara, helyszínelő gépkocsi, 1965 Forrás: Fortepan / Magyar Rendőr

Halálért halált

December 2. és január 20 között kilencszer hallgatták ki Krisztián Imrét, aki a vallomásaiban összevissza beszélt. Hol azt mondta, hogy régóta kitervelte a rablást, hol pedig azt, hogy nem volt terve.
Az első tárgyalás február 23-án volt. A vádlott többször elsírta magát. Egyszer el is ájult. Azt mondta:

Az az igazság, hogy nem akartam senkit bántani, és ilyen módon pénzhez jutni, így Kiss bácsit sem.

Ekkor zokogásban tört ki. Ott, a tárgyalóteremben egy orvos megvizsgálta, gyógyszert adott neki, és folytatták a tárgyalást.

Nem tudott magyarázatot adni tettére, folyton a zavarodottságára hivatkozott. Nem tudta részletesen bevallani tettét, mindig visszavonta az állításait, aztán újra megerősítette.
Tanúként behívták Kiss Józsefet is, aki addigra már felépült. Alig tudott beszélni, remegve sírt.

Ha egyáltalán erre az esetre gondolok, egy szorongó félelem fog rajtam erőt, és csak sírni tudok, semmi mást, visszaemlékezni csak nagyon-nagyon nehezen.

- mondta.
A munkásokat is beidézték, és érdekes módon most már mindenki beképzeltnek írta le Krisztián Imrét. Azt is elmondták, hogy sok pénzzel tartozik nekik, és néha a csempészáruval "fizetett", legalábbis azzal akarta húzni az időt, hogy később kelljen visszafizetni a tartozást.
Krisztián ügyvédje csak tessék-lássék módon védte a gyilkost. Csak azért szólalt fel a halálbüntetés ellen, mert kiskorú gyereke volt a vádlottnak.
Krisztián Imre a tárgyalás végén bocsánatot kért mindenkitől, és azt mondta: szeretne hasznos dolgozója lenni a társadalomnak.

Március másodikán kihirdették az ítéletet, amely halálbüntetés volt.

Április 12-én volt a másodfokú tárgyalás, ahol Kiss a legsúlyosabb büntetés kiszabását kérte a gyilkosra,

id. Szirony István, az áldozat édesapja pedig csak annyit mondott a tárgyaláson: halálért halált.

A harmadfokú eljárásra való fellebbezést elutasították. Krisztián kegyelmi kérvényét a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elutasította, az indoklásban pedig felhozták azt a súlyosbító körülményt, hogy Krisztián kihasználta a belé vetett bizalmat és a munkatársai előtti tekintélyét, továbbá több tényező is mutatja személyének elvetemültségét, amivel veszélyezteti a társadalmat.

Krisztián Imrét május 7-én kivégezték.

Krisztián áldozatai közül Kiss József felgyógyult fejsérüléséből, de élete végéig szorongásban élt, időnként elvesztette az eszméletét. A meghalt Szirony István özvegye képtelen volt feldolgozni férje elvesztését, idegösszeomlást kapott, bár némi kezelés után az orvosok úgy ítélték, hogy meggyógyult. A gyár igyekezett megsegíteni az özvegyet, így átvállalta az OTP-tartozásukat, sőt az emberek adakoztak Szirony temetésére. A következő év tavaszán két árvát hátrahagyva Szirony özvegye lakásuk padlásán felakasztotta magát.

Könyv és film is készült a történetből

A sajtó végig követte az eseményeket. A Dunántúli Napló 1966 február 24-i száma Bíróság előtt a kalapácsos gyilkos címmel jelentetett meg egy cikket. Azt írták, hogy a 47 éves Krisztián Imre aljas indokból, több emberen elkövetett emberölést kísérelt meg. A cikkben azt is közölték, hogy

úgy tudják, Kiss József a fizetések kiosztása előtti éjszaka a pénztár őrzéséről is gondoskodott, és nem akarta, hogy Krisztián Imre behatoljon a pénztárba - akármilyen okot is mondott a vádlott. De Krisztián rábeszélőkészségével leszerelte Kisst.

Arról is beszámol a cikk, hogy amikor másnap reggel Krisztián megjelent a munkahelyén, és elmondta neki a vállalat vezetője, hogy mi történt, ő, mint főrendész a segítségét ajánlotta fel a nyomozásban - tehát úgy viselkedett, mintha a legnagyobb készséggel segítené a rendőröket.
A Tolna Megyei Népújság 1966. május 8-án írta meg, hogy kivégezték Krisztián Imrét.
1979-ben a Magyar Televízió egész estés tévéfilmet forgatott Halál a pénztárban címmel, amelynek fő cselekményszála a ATRA-gyárban történtek utáni nyomozást követi. A krimit 1981-ben mutatta be a televízió. A cinkotai gyilkosság történetét Fóti Andor és Mág Bertalan is feldolgozta, de különböző módon. Mindketten a nyomozás vezetői voltak.
Fóti Andor Gyilkosság decemberben címen publikálta, Mág Bertalan „Nincs megállás" címen dolgozta fel Krisztián Imre gyilkossági ügyét. A nyomozás történetét hasonlóan írták le. Mindketten felajánlották, visszavonulnak a nyomozói hivatásuktól, ha megalapozatlanul vádolták meg Krisztián Imrét a gyilkosság vádjával. Ennek az volt az oka, hogy a cinkotai gyár vezetői nem hitték el, hogy Krisztián Imre követte el a rablási kísérletet és a gyilkosságot, ugyanis Krisztián MSZMP tag és munkásőr is volt.
Krisztián Imre gyilkossági ügyét Szabó László "A narancshéj" címen szintén feldolgozta.

Forrás:
Dunántúli Napló, 1966. 02.24. https://library.hungaricana.hu/hu/view/DunantuliNaplo_1966_02/?query=b%C3%ADr%C3%B3s%C3%A1g%20el%C5%91tt%20a%20kalap%C3%A1csos%20gyilkos&pg=139&layout=s
Tolna Megyei Népújság, 1966. május 8. https://library.hungaricana.hu/hu/view/TolnaMegyeiNepujsag_1966_05/?query=Kiv%C3%A9gezt%C3%A9k%20a%20cinkotai%20gyilkost&pg=63&layout=s
Budapesti negyed http://epa.oszk.hu/00000/00003/00052/pdf/190612055.pdf
Wikipedia