Stabil kormánypártok - összeomló baloldal

GYURCSÁNY Ferenc
Budapest, 2022. május 16. Gyurcsány Ferenc, a DK frakcióvezetője (k) napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. május 16-án. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Az ellenzéki összefogás népszerűsége 10 százalékponttal, 35-ről 25 százalékra csökkent az április 3-i országgyűlési választások óta eltelt időszakban, miközben a kormánypártok stabilan őrzik vezető pozíciójukat – világít rá a Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása. A felmérés feltérképezte, hogy a politikai szempontból aktív magyarok – önbevallásuk szerint – mely politikai erőt támogatták április 3-án, illetve jelenleg melyik párttal szimpatizálnak, majd összehasonlította az eredményeket.
Vágólapra másolva!

A kutatási adatok tanúsága szerint

a kormánypártok támogatottsága érdemben nem változott az elmúlt hónapokban, a jobboldali tábor szilárdnak tekinthető.

A felmérés rámutat arra, hogy – önbevallása alapján – a válaszadók 52 százaléka szavazott a Fidesz–KDNP szövetségre április 3-án, 51 százalékuk pedig

jelenleg is a kormánypártokat támogatná egy most vasárnap tartandó országgyűlési választáson.

Ezzel szemben a balliberális tömb népszerűsége – a korábbiakban megindult tendenciát folytatva – tovább zuhant. Míg a politikailag aktív magyarok 35 százaléka – önbevallása szerint – áprilisban az ellenzéki összefogásra adta a szavazatát, addig

napjainkban pusztán 25 százalékuk szimpatizál az egyesült baloldali erőkkel, amely 10 százalékpontos zsugorodást jelent a balliberális szavazótáborban.

Forrás: Századvég Alapítvány

Másképpen fogalmazva,

az összefogott baloldali tömb az áprilisban rájuk voksolók több mint negyedének támogatását elveszítette.

A Századvég szerint a jelenség feltételezhetően azzal magyarázható, hogy

Egyebek mellett komoly konfliktus robbant ki Márki-Zay Péter egykori miniszterelnök-jelölt körül a kampánypénzekkel történő elszámolás kapcsán, a Demokratikus Koalíció és a Momentum közti feszültségek miatt május végén elmaradt a fővárosi közgyűlés ülése, továbbá a Jobbik elnöke, Jakab Péter a saját párttársai nyomására lemondásra kényszerült a pártelnöki tisztségből. Miközben a baloldali erők figyelmét ehhez hasonló technikai, illetve hatalmi konfliktusok kötötték le, eltávolodtak saját választóiktól, valamint azok mindennapi problémáiktól.

Az összefogott baloldali tömb az áprilisban rájuk voksolók több mint negyedének támogatását elveszítette. Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az ellenzéki összefogásból és annak pártjaiból kiábrándult szavazók a Mi Hazánk Mozgalomhoz és a Magyar Kétfarkú Kutya Párthoz vándoroltak.

A felmérés alapján kijelenthető, hogy az ellenzéki összefogásról leszakadó szavazók tekintélyes részét sikeresen tudta megszólítani a Mi Hazánk, illetve a Kétfarkú Kutya Párt. Ennek megfelelően a Mi Hazánk támogatottsága áprilisról júniusra 6-ról 9 százalékra, míg a Kétfarkú Kutya Párt bázisa 3-ról 8 százalékra nőtt. Egyéb pártokra jelenleg a válaszadók 2 százaléka voksolna.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!