Eltűnt egy kamaszlány Hódmezővásárhelyről

Kolompár Laura Inez 165 centiméter magas, vékony testalkatú. Haja fekete, derékig ér. Eltűnésekor rózsaszín trikót, rózsaszín szoknyát és fekete papucsot viselt.
Vágólapra másolva!
A hódmezővásárhelyi rendőrök a 16 éves, helyi Kolompár Laura Inez eltűnésének ügyében nyomoznak és a lakosság segítségét kérik a megtalálásához.
Vágólapra másolva!

A lány június 7-én indult el hódmezővásárhelyi tartózkodási helyéről valahová, azóta nem adott magáról életjelet. A rendőrök közzétették a fotóját és személyleírását, hátha látja valahol, valaki és tud segíteni a rendőröknek.

Kolompár Laura Inez

165 centi, vékony, derékig érő, fekete haja van. Eltűnésekor rózsaszín trikót, rózsaszín szoknyát és fekete papucsot viselt.

Forrás: police.hu

A hódmezővásárhelyi rendőrök azt kérik, hogy

aki a képen látható lányt felismeri, vagy tud valamit arról, hol van, jelentse

személyesen, vagy a rendőrség oldalán megadott hívószámok egyikén.