Mi hozza össze végre a nyugati konzervatívokat?

Szánthó Miklós interjú
Szánthó Miklós interjú
Vágólapra másolva!
Szánthó Miklós írása a Newsweekben a megújuló jobboldalról, a magyar modellről és a CPAC Hungaryről.
Vágólapra másolva!

Nagy port kavart a világsajtóban a CPAC Hungary. Szinte mindenki úgy véli, hogy a legnagyobb múltra visszatekintő amerikai politikai konferenciasorozat magyar állomása annak a jele, hogy az amerikai jobboldal egyre közelebb kerül a közép-európai társaihoz, és kialakulóban van egy olyan nemzetközi jobboldali összefogás, mely megkérdőjelezi a globális baloldal dominanciáját. Világnézettől függően ki reménykedve, ki elborzadva figyeli e folyamatot, mely azonban annyira fontossá vált, hogy a konzervatívnak távolról sem nevezhető Newsweek is kötelességének érezte, hogy a témában közölje az Alapjogokért Központ főigazgatójának, Szánthó Miklósnak az írását.

Szánthó cikke elején rávilágít arra, hogy a kontinentális és tengerentúli konzervatívok között hosszú ideig viszonylag nagy volt az ideológiai távolság. Bár a jobboldal mindenhol arra törekszik, hogy a társadalom idővel elkerülhetetlen változásai, átalakulásai békés körülmények között, organikus módon mehessenek végbe, „az amerikai és angolszász konzervatívok a liberalizmust és az egyéni szabadságot fogadták el vezérlő ideológiaként, míg a kontinentális konzervatívok a kereszténydemokrácia felé hajlottak, amely az egyének közötti szolidaritást hangsúlyozza, és azt, hogy a közösség egészének kell boldogulnia, így a közjó elsőbbséget élvez az egyén mozgásterével szemben. Nem csoda, hogy az amerikai és az európai konzervatívok nem bíztak egymásban tökéletesen, hiszen a liberálisoknak és a keresztény konzervatívoknak kevés okuk van bízni egymásban” – magyarázza az Alapjogokért Központ igazgatója.

Szánthó Miklós Fotó: Hirling Bálint - Origo

E helyzetben akkor állt be változás, amikor egy új fenyegető közös ellenfél jelent meg a horizonton: „a modern identitáspolitika - a woke, a felsötétült progresszió, a kritikai fajelmélet (és még sorolhatnám) - a nyugati civilizáció alapvető pilléreinek lebontásával vagy dekonstruálásával fenyeget: azzal, hogy a hagyományos vallást, különösen a kereszténységet; a nemzeti emlékezetet, a történelmet támadja, sőt még a család társadalmi intézményét is, azáltal hogy a szexuális erkölcs és a nemi szerepek aláásására tör. Ezeken a pilléreken nyugszik a társadalmi béke, és következésképpen a posztmodern baloldal célja, hogy a konzervativizmus lényegét támadja” – írja Szánthó.

A közös ellenség ellen tehát összefog a két eltérő jobboldali hagyomány, de vajon miért inkább az amerikaiak közelednek hozzánk, mintsem fordítva? „Az identitáspolitika ösztönzi a társadalmon belüli különálló csoportok létrehozását, amelyek a szélesebb közösségen belüli ideiglenes szövetségek, árulások, súrlódások és nyílt konfliktusok dinamikus formájába bocsátkoznak” – világít rá az Alapjogokért Központ vezetője. „A társadalmi széttöredezettség folyamatának ellenszere az, ha emlékeztetjük az embereket arra, hogy elsősorban a nemzet tágabb közösségéhez tartoznak. Ez a nézet, amelyet egyre több amerikai fogad el az identitáspolitikára és az abból fakadó társadalmi feszültségekre adott válaszként, nagyon közel áll az európai (különösen a közép-európai) konzervativizmus alapelveihez.”

Mindennek tükrében könnyű megérteni, miért éppen Magyarországba érkezik a CPAC. Hiszen, mint Szánthó Miklós írja: „A magyar konzervatívok alig várták, hogy megrendezzék ezt a jelentős eseményt a döntő fontosságú választások után, ahol a jobboldal elsöprő demokratikus felhatalmazást szerzett, és ahol a gyermekvédelemről szóló népszavazás több voksot kapott, mint bármely korábbi referendumra bocsátott javaslat, beleértve a NATO- és EU-tagságot is. De a helyszín az amerikai konzervatívok haditervébe is beleillik. A világ szeme idén tavasszal Magyarországra szegeződik. A baloldal azon vágya, hogy leválthatják Orbán Viktort, keserű csalódással végződött. A jobboldal egy olyan vezető újabb sikerét ünnepli, akit az egyik bajnokának tekint.”

Szánthó Miklós konklúziója szerint a magyar jobboldal mintateremtő politikája jó példával jár elöl a világ konzervatívjai számára, akik a CPAC Hungaryn „dolgozhatnak ki stratégiát arra, hogyan alkalmazhatják a magyar modellt saját hazájuk politikai versenyében. A magyar jobboldal felismerte, hogy a demokrácia nem csak liberális lehet, és erre a felismerésre egyre többen kíváncsiak a Nyugaton.”